“Az Eurostat gyanúsnak találta, hogy a KSH által közölt hivatalos magyar infláció hirtelen egyszámjegyű lett, sőt a gáz és az áram árának jelentős csökkenését mutatta, ami nem egyezik sem a hétköznapi tapasztalattal, sem az ismert árakkal.
A Demokratikus Koalíció szerint a KSH hazugságai nem állíthatják meg az orbáni inflációt, mert arra csak a Dobrev Klára vezette Árnyékkormány szociáldemokrata fordulata képes a kormányváltás után.
Amíg Orbán Viktor kormánya van hatalmon, csak rezsiemelés, benzináremelés és élelmiszer-áremelés vár a gürcölő magyarokra, hiába hazudik egyszámjegyű inflációt a Rogán Antal által kézivezérelt statisztikai hivatal. A Dobrev Klára vezette Árnyékkormány a kormányváltás után az orbáni rezsiemelés és megszorítások eltörlésével, az euróbevezetés céldátumának kijelölésével fogja letörni az orbáni inflációt. Áremelések helyett európai béreket és nyugdíjakat, a milliárdos elit kiszolgálása helyett igazságos Magyarországot akarunk” – fogalmazott közleményében dr. Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke.