A politikus szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján az általa “bosszútörvényként” emlegetett javaslatról azt mondta, a szerint az integráló iskolákban és óvodákban dolgozó gyógypedagógusoknak heti húsz órát kell tanítással tölteniük. Dunai Mónika fideszes képviselő azonban egy olyan módosító javaslatot nyújtott be, amely ezt a számot az óvodai gyógypedagógusok esetében huszonnégyre emelné – ismertette.
Hohn Krisztina kijelentette, semmivel sincs kevesebb munka egy óvodás, fejlesztésre szoruló gyerekkel, mint egy iskolással, így számára érthetetlen a megkülönböztetés.
Az LMP ezért szeretné elérni, hogy az óvodai gyógypedagógusok óraszáma is maradjon heti húsz. Az LMP politikusa sérelmezte, hogy a kabinet az össztársadalmi felháborodás ellenére sem változtatott a szerinte jogfosztó, a pedagógusokat büntető előterjesztésén. Jelezte, az LMP egy a pályán harminc éve dolgozó óvodai és iskolai fejlesztő pedagógus javaslatára hagyná meg az óraszámot húszban. A kormány kötelessége is az lenne, hogy meghallgassa a szakmában dolgozók véleményét – hangoztatta Hohn Krisztina.