"A kormány vegyen CT és MR gépeket"

"A kormány vegyen CT és MR gépeket"

Nincs CT és MR az Országos Kardiológiai Központban, A DK szerint ezért gyakran kell a betegeket - felnőtteket és gyermekeket egyaránt - kritikus állapotban másik kórházba vizsgálatra szállítani. 

“Az, hogy legyen a kórházban mindkét berendezésből, állami feladat lenne, az Orbán-kormány azonban a kisujját sem mozdítja a magyarokért. Épp az ilyen esetekben szokott Soros György a zsebébe nyúlni és a saját pénzéből támogatni az országot: így támogatott könyvtárakat, így adott pénzt oktatással, jogegyenlőséggel, emberi jogokkal foglalkozó civil szervezeteknek, így támogatott orvosi rendelő-, iskola- és óvodafelújításokat, és így adományozott egymillió dollárt a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak is.

A Demokratikus Koalíció felszólítja a kormányt, hogy vegyen CT-t és MR-t is az Országos Kardiológiai Központba, nehogy “Soros nevessen a végén”! Ha a lopással nagyon elfoglalt kormány helyett ezt Soros György tenné meg, egész biztosan jót nevetne a vele riogató, saját népét sokszorosan eláruló kormánypárton” – írta László Imre, a DK egészségügyi kabinetjének vezetője.

Kapcsolódó cikkek