„A kormány senkit sem hagy az út szélén”

„A kormány senkit sem hagy az út szélén”

Orbán Viktor

A kormányfő azt mondta: Magyarország ma nagyon fontos időszakot él meg, olyat, “amikor minden korábbinál fontosabb, hogy kiálljunk egymásért, egymás mellett és kiálljunk Magyarországért”. Az első “euróválság-hullámok” már elérték Magyarországot, és lesznek még újabbak, mert a válság újabb és újabb hullámai nem állnak meg az ország határainál – tette hozzá.

Házmakett, számológép

“Nagyon sok magyar család feje fölött veszélybe került a fedél, sok százezren, mintegy egymilliónyian vannak Magyarországon, akik devizahiteleket vettek föl, ami mögé a lakásukat tolták be, ajánlották föl fedezetként. Ők most nagyon nehéz helyzetben vannak” – fogalmazott. Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a magyar ember számára a lakás, a saját otthon, a család biztos fészke a legfontosabb dolog. “Ezért is vagyunk mi, magyarok hajlandóak arra, hogy többet dolgozzunk, ha kell megfeszüljünk ezért”.

“Önálló otthon, saját lakás, szabad élet. Ez csak együtt lehetséges. Ezért segítséget kell nyújtanunk a devizahiteleseknek” – hangsúlyozta. Mint mondta, újabb és újabb lépéseket tesznek annak érdekében, hogy mindenki talpra tudjon állni, talpon tudjon maradni, és senki se veszítse el a fedelet maga és családja feje fölül. A kormányfő videoüzenetében úgy fogalmazott, hogy “izgalmas, nehéz időszak áll előttünk”, az őszi parlamenti ülésszakban éles, izgalmas és fontos vitákra, döntésekre kerül majd sor.

Forint beváltása frankra

A miniszterelnök arra kérte az embereket, hogy kísérjék figyelemmel ezeket a vitákat, “segítsenek bennünket, segítsenek engem abban, hogy ezeket a vitákat sikerrel vívhassuk meg, és Magyarország 2011 őszén megújulhasson, és a válságból ne gyengébben, hanem erősebben kerülhessen ki, mint ahogy oda besodródott”.

Kapcsolódó cikkek