A szocialisták szerint a bankok politikailag befolyásolják a kormányt

A szocialisták szerint a bankok politikailag befolyásolják a kormányt

Az MSZP értékelése szerint az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) kötött paktum miatt a bankok politikai befolyást szereztek a magyar kormány felett, ezért csak olyan döntések születhetnek, amelyek kedvezőtlenek a devizahiteleseknek.

Szakács László, az ellenzéki párt elnökhelyettese szerdán Budapesten sajtótájékoztatón megerősítette: továbbra is szorgalmazzák a magyar kormány és az EBRD között 2015-ben kötött megállapodás felmondását. Hozzátette, erre lehetőséget is biztosítanak a fideszeseknek, mert benyújtják a parlamentnek a paktum felmondásáról szóló javaslatot.

“Annak támogatásával a kormánypártiak bebizonyíthatják, hogy Magyarországnak szuverén miniszterelnöke van, aki a magyarok érdekében kormányozza az országot és nem adja el a devizahiteleseket a bankoknak”

– hangoztatta.

A szocialista politikus szerint az EBRD-vel kötött megállapodásban benne van, hogy a kormány nem gördíthet akadályt a kilakoltatások elé és nem hoz olyan döntést, amely kedvezőtlenül befolyásolja a bankok jövedelmezőségét.
Ezért csak olyan döntések születhetnek, amelyek kedvezőtlenek a devizahiteleseknek, hiszen

“Orbán ezt a paktumot szolgaian betartja”

– értékelt.

Szabó József, a Hiteles Mozgalom vezetője azt firtatta, vajon megbízhatnak-e az egykori devizahitelesek a bankrendszerben, a Magyar Nemzeti Bankban. Elmondta, a jegybank a közelmúltban tárgyalásokat kezdett a Magyar Bankszövetséggel, hogy átalakítsák a 300 ezer érintett hitelszerződését fix kamatozásúvá. Hozzátette, az elmúlt években az összes döntést úgy hozták meg, hogy a károsultakkal nem egyeztettek, most is úgy tűnik, hogy ez így lesz, ez pedig elfogadhatatlan.

Kapcsolódó cikkek