Kanász-Nagy Máté hangsúlyozta, a járvány teljesen felülírja az önkormányzatok költségvetéseit. A települések komoly adóbevételektől esnek el, részben a kormány elvonásai miatt, miközben a járvány elhárítása, a védőeszközök beszerzése többletkiadásokat jelent számukra – fejtette ki, majd kiemelte,
ennek a helyzetnek az enyhítésére javasolták korábban például egy központi idősgondozói hálózat megteremtését.
“Az LMP emellett most a közmunkaprogramok ideiglenes megerősítését, a falu- és tanyagondnoki szolgáltatások kibővítését javasolja, továbbá a közétkeztetést elérhetővé tenné a tartósan munka nélkül maradó szegényebb családoknak, akik gyermekeinek tanulását tanodák indításával segítené”
– mondta a párt elnökségének titkára, majd hangsúlyozta, a kormánynak újra kellene indítania egy gyermekszegénység elleni programot és rendkívüli segélyalapot kellene létrehoznia a leghátrányosabb helyzetű településeknek.