A fenntartható energiaforrások fejlesztését sürgeti az LMP

A fenntartható energiaforrások fejlesztését sürgeti az LMP

Magyarország lemaradása óriási a megújuló energia felhasználásában, ilyen fejlesztésekre évente 300 milliárd forintot kellene fordítani 2023-tól a központi költségvetés keretéből. Ezt mondta szombati videóüzenetében az LMP társelnöke.
Schmuck Erzsébet a közösségi oldalára feltöltött videóban egy kutatásra hivatkozva kijelentette, hogy 30 év múlva már a teljes energiafogyasztást megújuló forrásokból lehetne fedezni.

Azt követelte, hogy 2037-re az energiafogyasztáson belül a megújulók aránya érje el a 100 százalékot. A Paks 2 projektet azonnal le kell állítani, mert a megvalósítása nem indokolható sem környezetvédelmi, sem üzleti, sem biztonsági okokkal. Az építésére szánt összegből megújuló energiaforrások fejlesztését, hálózati integrációját, szélturbinák telepítését, energiaközösségek támogatását lehetne finanszírozni – tette hozzá.

Az ellenzéki politikus szerint a klímaválság itt van, kevés idő van elkerülni a katasztrófát, azonnali lépésekre van szükség, a kormánynak ugyanakkor “esze ágában sincs lépni ebbe az irányba”.

“A zöld fordulat megköveteli az energiatakarékosságot, az energiahatékonysági intézkedéseket, a mielőbbi átállást a fosszilis és az atomenergiáról megújuló energiaforrásokra”

– mondta Schmuck Erzsébet.

Kapcsolódó cikkek