fotó: pixabay.com

Ők hamarabb megkapják az szja-visszatérítést

Ők hamarabb megkapják az szja-visszatérítést

Azok a családok, amelyek az adóbevallásukban veszik igénybe az adóvisszatérítést, az eredeti határidőnél korábban kaphatják kézhez az összeget. Erről beszélt Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalára feltett videóüzenetében szerdán.

“Az adóbevallások beérkezését követően a 30 napos utalási idő helyett két héten belül visszautalják a családoknak a tavaly befizetett személyi jövedelemadót”

– tájékoztatott.

A fentiek elsősorban az egyéni vállalkozókat, az őstermelőket és azokat érintik, akik elmulasztották határidőben leadni a nyilatkozatukat.

“A gyermeket nevelő szülők már több mint 610 milliárd forintot kaptak kézhez a családi adóvisszatérítéssel”

– ismertette Varga Mihály, majd arról beszélt, azzal számolnak, hogy az adóbevallásokban érvényesített visszatérítéssel ez az összeg több tízmilliárd forinttal emelkedhet.

A tárcavezető úgy fogalmazott, hogy a magyar gazdaság teljesítménye lehetővé teszi a kifizetéseket; a tavalyi volt az elmúlt 30 év legnagyobb gazdasági növekedése, amely egyben első az uniós rangsorban.

“A minisztérium idén is jóval 5 százalék feletti bővülésre számít”

– mondta Varga Mihály.

Kapcsolódó cikkek