Felzárkóztató tábort szerveznek

Hátrányos helyzetű gyerekeknek szervez felzárkóztató nyári tábort az Ökumenikus Segélyszervezet az E.ON csoport ötvenmillió forintos támogatásával. Erről beszélt Gáncs Kristóf, a segélyszervezet kommunikációs igazgatója csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

A program azoknak a gyerekeknek szól, akik nem rendelkeztek a digitális oktatásba csatlakozáshoz szükséges eszközökkel.

“A segélyszervezet és a vállalatcsoport közösen dolgozott ki egy összetett, több hónapos fejlesztő programot”

– hangzott el a műsorban.

Losonczi Gergely, az E.ON szóvivője elmondta, rendszeresen dolgoznak együtt a segélyszervezettel, és úgy gondolták, hogy most nagyon fontos a járvány miatt hátrányba került gyerekek segítése.

Kapcsolódó cikkek