tartalékos katonák lőkiképzésen a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség által elindított Szeretem, megvédem! elnevezésű toborzókampánya keretében jelentkezők kiképzésén a sántosi lőtéren 2024. augusztus 22-én. A Somogy vármegyei Sántoson részesülnek lőkiképzésben azok a Dunántúlról érkezők, akik területvédelmi tartalékos katonai szolgálatot vállalva júliustól vesznek részt egy öthetes felkészítésen, fotó: Kacsúr Tamás/MTI

Több mint kétezren csatlakoztak a területvédelmi tartalékosokhoz

Több mint kétezren csatlakoztak a területvédelmi tartalékosokhoz

A júniusban indult Szeretem, megvédem! elnevezésű területvédelmi tartalékos kampány sikerét bizonyítja, hogy sok ezren érdeklődtek, több ezren jelentkeztek, mostanra pedig meghaladta a kétezret azok száma, akik szerződést kötöttek és csatlakoztak a Magyar Honvédséghez, és ezzel a tartalékosok közössége megerősödött. Ezt jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.

A Honvédelmi Minisztérium közleményében azt írta, a tárcavezető hangsúlyozta, rendkívül népszerű a Szeretem, megvédem! kampány, amelynek hatására a kétezredik újonc érkezése óta is folyamatosan növekszik a tartalékosok száma.

“Amióta a magyar területvédelmi tartalékos rendszer elindult, ilyen rövid idő alatt ennyi önkéntes még soha nem jelentkezett a haderőbe. Magyarország nem behívót, hanem meghívót adott fiataljainak. Meghívót egy életre szóló küldetésre, egy olyan közösségbe, ahol az összetartozás, a közös felelősségvállalás és a bajtársiasság alapvető és elengedhetetlen”

– fogalmazott a miniszter.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, hogy a területvédelmi tartalékos katonák békeidőben olyan kulcsfontosságú feladatok támogatásában is részt vesznek, mint a határvédelem vagy az árvízvédelem.

“A területvédelmi tartalékosok is bizonyították felkészültségüket a szeptemberi árvíz idején; a védelmi feladatok ellátásában a hivatásos és szerződéses állomány mellett a területvédelmi tartalékos katonák is helytálltak a gátakon”

– tette hozzá a honvédelmi miniszter.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf emlékeztetett arra, hogy területvédelmi tartalékosnak munka vagy tanulás mellett is lehet lenni, a tartalékosok szolgálatát anyagilag is megbecsülik, és folyamatosan várják az új jelentkezőket. A tartalékos katonák kiegészítik és segítik a hivatásos alakulatokat feladataik elvégzésében, a hét tartalékos ezred kapillárisszerűen behálózza az országot.

“A Szeretem, megvédem! gondolat arról szól, hogy a tartalékosok ismerik és képesek megvédeni szűkebb környezetüket, a krízishelyzetekre is felkészülnek, hogy határozottan és szervezetten tudjanak reagálni az eseményekre, mindannyiunk biztonsága érdekében”

– mondta végül Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Kapcsolódó cikkek