Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke igét hirdet a Rózsák terei evangélikus kollégiumban fogvatartottaknak és hozzátartozóiknak tartott húsvétvasárnapi istentiszteleten 2019. április 21-én, fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

Fabiny Tamás: Isten ott van minden emberi szenvedésben

Fabiny Tamás: Isten ott van minden emberi szenvedésben

Ezt mondta a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke karácsony első napján az óbudai evangélikus templomban tartott ünnepi istentiszteleten.

Fabiny Tamás prédikációjában elmondta, a karácsonyi történet arról szól, hogy Isten nemcsak a magasságban, hanem a földi világban, az emberek otthonaiban és szívükben is otthon akar lenni.

“Isten, akinek a lakóhelye a menny volna, Jézus Krisztusban “egészen mélyre jutott”, mert a mélyen lévő, a szenvedő, a bűnös, az esendő, az istenkerülő embert akarja megtalálni”

– mondta.

Fabiny Tamás hangoztatta, Jézus nem steril körülmények között született.

“A magasságban ugyan ott ragyogott a fényesség, de a földön szenvedés, mocsok és vér volt”

– tette hozzá.

“Ma is ebben a szenvedésekkel, vérrel és mocsokkal szennyezett világban kell az igének testté válnia. Egy olyan világban, ahol üldöztetés, terrorfenyegetettség, klímaválság, munkanélküliség és világjárvány van”

– mutatott rá.

Isten karácsonykor egészen közel jött az emberhez, mert ő nem a távolság, hanem a személyesség Istene. A világjárvány miatt a távolságtartás időszakát éljük, és “fáj, hogy nem ölelhetjük meg családtagjainkat”. A karácsonyi történet mégis arról szól, hogy Isten át tudja hidalni a távolságot – mondta az evangélikus elnök-püspök.

Kapcsolódó cikkek