Erdő Péter: öt kontinens ezerkétszáz millió katolikusa figyel ránk

Erdő Péter: öt kontinens ezerkétszáz millió katolikusa figyel ránk

Ezt mondta a bíboros, esztergom-budapesti érsek a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A bíboros kiemelte, nemcsak a katolikusok figyelmét keltette fel a találkozó, az elmúlt időszakban azt tapasztalta, hogy Magyarországon és a környező országokban is “van egy pozitív, ökumenikus érdeklődés” a kongresszus iránt. A többi felekezet nem a hitbéli különbséget nézi, hanem azt, hogy “egy nagy keresztény találkozóra van” alkalom Budapesten.

Megjegyezte, a keleti keresztényekkel ráadásul “az eucharisztia tekintetében egyetértünk, tehát közös a hitünk”, így “valódi alapja van a közös ünneplésének”.

Erdő Péter elmondta, a különböző programokra összesen több mint 200 000-en regisztráltak, de a legfontosabb eseményeken regisztráció nélkül is részt lehet venni.

“A legnagyobb esemény a záró szentmise, amelyet Ferenc pápa fog vezetni, arra több mint 75 000 hívő regisztrált, és több csoport jelezte, hogy regisztráció nélkül jön el a misére”

– tette hozzá.

A bíboros arról is beszélt, Ferenc pápa részvételének a záró szentmisén, a statio orbison nagyon erős jelképes üzenete van. Az úgynevezett statiós miséknek régen, például Róma városában az volt a szerepük, hogy bizonyos kiemelt napokon a város templomaiban nem tartottak szentmisét. Csak egy mise volt, amelyet a város püspöke mutatott be, az egész papság és minden hívő azon vett részt. Ezzel fejezték ki, hogy

“Krisztus asztala körül valamennyien egyetlen közösséget alkotunk”

– magyarázta.

“A világra szóló statio orbis, amelyet a pápa vezet, láthatóan és erősen jelképezi és élményszerűvé teszi az egyház összetartozását”

– tette hozzá Erdő Péter.

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus vasárnap délután kezdődik Budapeten. A katolikus világesemény záró szentmiséjét jövő vasárnap, szeptember 12-én Ferenc pápa mutatja be a Hősök terén. Magyarország 1938 után másodszor ad otthont a rendezvénynek.

Az eredetileg 2020-ra tervezett kongresszust a koronavírus-járvány miatt kellett elhalasztani egy évvel.

Az előadásokat, szentmiséket, szentségimádásokat, körmenetet és számos más lelki és kulturális programot felvonultató világesemény célja az eucharisztia megismerésének és tiszteletének elmélyítése.

Kapcsolódó cikkek