A BKK megnyitja ügyfélközpontjait és központi ügyfélszolgálatát

A BKK megnyitja ügyfélközpontjait és központi ügyfélszolgálatát

Hétfőtől újra fogadják az ügyfeleket a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) ügyfélközpontjai és központi ügyfélszolgálata. Ezt közölte a társaság szombaton az MTI-vel.

A közleményben azt írták, a központi ügyfélszolgálat változatlan nyitvatartással, míg az ügyfélközpontok reggel hét és este hét óra közötti üzemelnek, figyelembe véve a közösségi közlekedésben még mindig tapasztalható jelentős forgalomcsökkenést.

A budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren található két ügyfélszolgálati pont továbbra is zárva tart, újbóli megnyitásuk a reptéri forgalom indulásától függ.

A BKK kiemelte, hogy fokozott figyelmet fordít a járványügyi ajánlások betartására, ennek megfelelően az ügyfélközpontokban kötelező az orr és a száj eltakarása a 6 évnél idősebbek számára, az értékesítőhelyeken csak a nyitott pultok számával megegyező számú ügyfél tartózkodhat bent egyszerre, és biztosítják ügyfeleik számára a kézfertőtlenítőszer használatát a bejáratnál.

A tájékoztatás szerint a március 12-e után pótdíjjal sújtott utasoknak az ügyfélközpontok újranyitásától számított 5 munkanapon belül van lehetőségük arra, hogy utólag bemutassák bérletüket, tehát május 29-ig.

A BKK arra kéri ügyfeleit, hogy csak a személyes ügyintézést igénylő ügyekben keressék fel ügyfélközpontjait és a központi ügyfélszolgálatot.

Kapcsolódó cikkek