Októbertől igényelhető a nyelvi diákhitel

Októbertől igényelhető a nyelvi diákhitel

Ezzel a hitellel z aktív és passzív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, valamint a már végzett hallgatókat segíti a diplomához szükséges nyelvvizsga megszerzésében. Ezt közölte a Diákhitel Központ vezérigazgatója kedden az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió közös műsorblokkjában.

Bugár Csaba kiemelte, a Diákhitel 1 keretén belül nyelvtanulásra felvehető 500 ezer forint nagy segítséget jelent a hallgatóknak. Számításaik szerint idén körülbelül háromezer hallgató fogja igényelni a hitelt, a következő években pedig folyamatosan nő majd ez a szám – tette hozzá.

“A nyelvi diákhitelt egy év után a hallgató által meghatározott futamidő – maximum öt év – alatt kell visszafizetni. Törlesztésmérséklést és kedvezményeket nem lehet igénybe venni”

– ismertette.

A vezérigazgató kitért arra is, hogy a tandíjra felvehető Diákhitel 2-t minden ötödik önköltséges hallgató felveszi. 2018-ban ennek kihasználtsága több mint harminc, a szabad felhasználásúé pedig hat százalékkal nőtt.

“A bedőlt hitelek aránya nyolc-kilenc százalék”

– tette hozzá.

Kapcsolódó cikkek