Nagy változásokra számíthatunk az egészségügyben

Nagy változásokra számíthatunk az egészségügyben

A magyar egészségügy olyan fejlesztések előtt áll, ami Magyarország történelmében még nem fordult elő, Ezt mondta az emberi erőforrások minisztere a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika sürgősségi osztályának átadásán csütörtökön.

Kásler Miklós beszélt arról is, hogy a kormány a következő időszakban négymilliárd forintot fordít a budapesti orvosegyetem fejlesztésére. Az intézményt a magyar tudomány és orvosképzés legősibb fellegvárának nevezte.

“E fejlesztés részeként alakították ki a Bókay utcai klinikán a gyermeksürgősségi osztályt, a 250 millió forintos beruházással a legkorszerűbb, a gyermekek és a családok igényeit messzemenőkig figyelembe vevő ellátóhely létesült”

– tette hozzá a miniszter.

A miniszter hangoztatta, a  kormány elkötelezett abban, hogy a betegségügyből egészségügyet hozzon létre, a megelőzésre helyezve a hangsúlyt.

Ezt szolgálja az öt nemzeti program, az alapellátás megerősítése, a sürgősségi ellátás átalakítása – mondta. Hozzátette, hogy ezek nem lehet megvalósítani felkészült szakemberek nélkül.
A Semmelweis Egyetemre térve kiemelte, az intézmény múltja, innovációs tevékenysége, munkássága példamutató, és ambiciózusnak nevezte az egyetem azon célkitűzését, hogy Európa öt és a világ száz legjobb felsőoktatási intézménye közé szeretne kerülni.

Mint mondta, a most átadott gyermeksürgősségi osztály “ember-, család- és gyerekbarát”. A klinika évente 80 ezer gyereket lát el járóbeteg-ellátás keretében, hétezret fekvőbetegként, a sürgősségi osztályon pedig várhatóan 20-25 ezren fognak megfordulni évente.

Merkely Béla, az egyetem rektora köszöntőjében arról beszélt, hogy az intézmény 250 éves fennállása alatt versenyképes tudást adó, beteg- és hallgatócentrikus szervezet jött létre. Kitért arra, hogy az egyetem 2030-ra célul tűzte ki, hogy az onnan kibocsátott szakembereknek köszönhetően

a magyarok a legjobb orvosi, egészségügyi és gyógyszerészeti ellátást kaphassák meg, valamint tovább erősítsék a gyakorlati orvosképzést, illetve bekerüljenek a világ száz legjobb egyeteme közé.

“E célok megvalósítását szolgálja a most átadott sürgősségi osztály is”

– emelte ki a rektor, aki szerint mindent megtettek, hogy az osztály minden tekintetben megfeleljen a gyerekek és az őket kísérő hozzátartozók számára. Jelezte, hogy a betegellátáson túl az osztály részt vesz a graduális és posztgraduális képzésben, és a gyógyításban klinikai innovációk is megjelennek. Kitért az osztály mellett helyet kapó úgynevezett skill-laborra, ahol élethű körülmények között gyakorolhatnak a hallgatók.

Szabó Attila, a klinika igazgatója arról beszélt, hogy a sürgősségi osztály kialakításánál maximálisan figyelembe vették a gyermekek és családjuk ellátási igényeit. A sürgősségi osztályon a korszerű diagnosztikai és építészeti megoldásokon túl külön szobát biztosítottak a szoptatós anyukáknak, gyerekre méretezett mosdókat és érintés nélküli csaptelepeket szereltek fel, a legsúlyosabb esetek ellátására pedig egy intenzív osztálynak megfelelő felszereltségű helyiség is helyet kapott.

Kapcsolódó cikkek