A Dél-pesti Centrumkórházba érkezett Pfizer-BioNTech vakcinát pakolják 2020. december 26-án, fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Müller Cecília: mindenkinek elérhető a védőoltás Magyarországon

Müller Cecília: mindenkinek elérhető a védőoltás Magyarországon

Elérkeztünk oda, hogy bárki számára elérhető a védőoltás Magyarországon. Így fogalmazott az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília kifejtette, az eredményes vakcinabeszerzéseknek köszönhetően kedden megérkezett 480 ezer Szputnyik-V és 355 680 Pfizer-vakcina.

A héten még több mint 343 000 adag AstraZeneca-vakcinát is várnak.

“Most már Magyarországon is rendelkezésre áll, széles palettán, az a védőoltás-mennyiség, amellyel mindenkit védetté tehetnek a fertőzéssel, illetve annak súlyos, szövődményes lefolyásával szemben”

– jelentette ki.

Már csak az embereken múlik, hogy éljenek a védőoltás lehetőségével – mondta, hangsúlyozva, hogy ez a kiút a járványból. A védettségi igazolvánnyal kapcsolatos bejelentéseket, problémákat az ügyfélkapu felületén keresztül, a “koronavírus elleni védettségi igazolvánnyal kapcsolatos ügybejelentés” menüpont alatt lehet intézni. Az elektronikus űrlap kitöltésével jelezhető a probléma.

Müller Cecília hozzátette, néhány esetben előfordul, hogy az igazolvány kiállítása késik, de arra törekednek, hogy ebben a “hajráidőszakban” is mielőbb rögzítsék az oltás megtörténtét, így kiállítható legyen a védettségi igazolvány.

“A dokumentummal kapcsolatban a kormányhivatalokhoz is lehet fordulni, azonban ebben az esetben időpontot kell foglalni”

– mondta.

A szakember beszámolt arról is, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a megkérdezettek 62 százaléka oltáspárti. Az év elejéhez képest mára az akkori 36 százalékról 19 százalékra csökkent az oltást elutasítók aránya.

“A járványügyi adatok kedvezően alakulnak, az elmúlt héten 35 százalékkal csökkent az új fertőzöttek száma az azt megelőző héthez képest, ami egyértelműen a higiénés szabályok betartásának, a fegyelmezettségnek és a védőoltások beadásának köszönhető”

– mondta Müller Cecília.

Az elmúlt napon 1253 új fertőzöttet regisztráltak, 6360-an szorulnak kórházi ellátásra, közülük 753-an lélegeztetőgépre. Ismertetése szerint a 16. héten regisztráltak 23 százaléka a 40-49 évesek, 17 százaléka az 50-59 évesek, 16 százaléka a 30-39 évesek és 12-12 százaléka a 20-29 évesek és a 60-69 évesek korosztályából került ki.
A területi megoszlás alapján az elmúlt héten a legtöbb új fertőzött fővárosi (13 százalék) és Pest megyei (12 százalék) volt.

“Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 7 százalék, Veszprém, Bács-Kiskun és Baranya megyében 6-6 százalék volt az új fertőzöttek aránya, míg Tolna megyében regisztrálták a legkevesebbet (2 százalék)”

– mondta. Az új fertőzöttek arányának csökkenése az elmúlt héten Vas megyében volt a legdinamikusabb, 48 százalék. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 44 százalékkal, míg Komárom-Esztergom megyében 42 százalékkal csökkent az új fertőzöttek száma.

Müller Cecília arra kért mindenkit, hogy a második oltás beadására is menjen el, hiszen mindkét dózisra szükség van a védettség kialakulásához. Eddig 1,7 millian kapták meg valamelyik oltóanyag második adagját is.

Kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy mindenki abból az oltásból kapja a második adagot, amellyel az első alkalommal beoltották. Jelenleg minden oltást a gyártó által leírtak szerint alkalmaznak, hiszen ekkor garantálható az oltóanyag legjobb hatékonysága. Ettől Magyarországon nem kívánnak eltérni – emelte ki a szakember. Beszámolt ugyanakkor arról, hogy vannak olyan kutatói feltételezések, amelyek szerint a különböző hatásmechanizmusú (például vektor- és mRNS) vakcinák “keveréke” esetleg nagyobb hatékonyságot nyújthat, azonban ezek a vizsgálatok még kísérleti fázisban vannak.

Arról is beszélt, hogy csekély az esélye annak, hogy oltottak fertőznek meg még be nem oltott embereket.

Mint mondta, sok gyártó leírta, hogy a vakcinája használata nemcsak egyéni védelmet nyújt, hanem a vírus terjedését is meggátolja. Müller Cecília elmondta azt is, hogy továbbra sem fedezték fel a magyarországi mintákban az indiai vírusvariánst.

Kapcsolódó cikkek