Egy páciens megkapja a német-amerikai fejlesztésû Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyag, a Comirnaty-vakcina harmadik, emlékeztetõ adagját a fõvárosi Szent Imre Kórházban 2021. november 17-én, fotó: Kovács Tamás/MTI

Koronavírus: sikeres az oltási akció

Sikeresen folytatódott a januári oltási akció, amelynek második hetében több mint 142 000 oltást adtak be három nap alatt. Ezt közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

György István, aki az országos oltási munkacsoport vezetője is, emlékeztetett arra, hogy a januári oltási akcióban minden hét második felében, csütörtök és péntek délután, valamint szombaton 10 és 18 óra között várják azokat, akik meg akarják kapni a koronavírus elleni vakcinát. Ezeken a napokon előzetes időpontfoglalás nélkül, helyszíni regisztrációval lehet az oltást beadatni.

“Az akcióban 101 kórházi oltóponton és további 115 szakrendelőben várják az oltásra jelentkezőket, valamint a háziorvosok is oltanak”

– emelte ki, hozzátéve,

hogy az oltóanyagok rendelkezésre állnak mind a központi oltóhelyeken, mind pedig a háziorvosoknál.

György István elmondta, hogy sikeresen folytatódott a januári oltási akció. Míg január első hetében több mint 135 000 vakcinát adtak be három nap alatt, az oltási akció második hetében három nap alatt 142 000 oltást sikerült beadni. Ezek 77 százaléka harmadik oltás volt. Az államtitkár örvendetesnek nevezte, hogy ismét csaknem húszezren vették fel az első oltást.

György István arra biztatott mindenkit, hogy éljen az oltás lehetőségével, hiszen előzetes időpontfoglalás nélkül, helyszíni regisztrációval van erre mód.

Kiemelte, az oltás azért fontos, mert az omikron variáns rendkívül fertőzőképes, valamint azért is, mert a kormány döntött arról, hogy a jövőben a védettségi igazolvány oltási igazolvánnyá alakul.

Azt kérte, aki már négy hónapnál régebben kapta meg a második oltást, vegye fel a harmadikat is, különben az igazolványa nem lesz érvényes. Az oltási igazolvánnyal kapcsolatos információk néhány napon belül jelennek meg – tette hozzá.

“Az orvostudomány egyöntetű álláspontja, hogy az idő múlásával a szervezet védettségi szintje csökken, míg a harmadik oltás felvételével 90 százalék körülire emelkedik”

– mondta.

“Nem szabad bízni abban, hogy az átesettség megfelelő védettséget jelent”

– figyelmeztetett.

Az orvosi protokoll szerint azoknál, akik megfertőződtek és még nem kapták meg az oltásukat, javasolt, hogy “a gyógyulást követően azonnal oltassák be magukat” – tette hozzá. Aztán arról beszélt, hogy a kormány foglalkozott a negyedik oltás kérdésével. A negyedik oltás felvehető lesz az idősek, a krónikus betegek, az immunválaszt csökkentő kezelést kapók és a transzplantáltak esetében, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felsorolt betegségcsoportokban.

Kitért arra is, hogy az 5-11 év közöttiek korcsoportjában már mintegy 67 000 oltást adtak be. Továbbra is érkeznek az oltóanyagok, jelenleg további több mint 50 000 gyerek mindkét oltására elég oltóanyag van tartalékban.

“Ahhoz, hogy meg tudjuk fékezni a járványt, mindenképp az oltottak számának növelése szükséges”

– hangsúlyozta György István.

Kapcsolódó cikkek