A kormányzati portálon azt írták: 807 844-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 29 972-re, a gyógyultaké 736 854-re emelkedett.
Az aktív fertőzöttek száma 41 018. Kórházban 215 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 30-an vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 2973-an vannak, a mintavételek száma 6 083 248-ra nőtt. Kiemelték, hogy az oltásoknak és a védelmi intézkedéseknek köszönhetően sikerült “letörni” a járvány harmadik hullámát.
Továbbra is folyamatosan lehet regisztrálni a honlapon, az érvényes regisztrációval rendelkezők pedig interneten is foglalhatnak időpontot az oltásra ide kattintva.
“Folyamatosan regisztrálhatnak a Magyarországon élő külföldiek és a külhoni magyarok is”
– hívták fel a figyelmet.
Jelezték, az ország felajánlja a szomszédos államoknak, hogy júliustól a közös határok mentén élők is felvehetik a koronavírus elleni védőoltást Magyarországon. Ezzel Magyarország tovább növeli a járvány elleni védettségét, és a lakosság, valamint a külhoni magyarok védelme érdekében kiterjeszti a védettek körét közvetlenül a határok mentén élőkre is, függetlenül attól, hogy magyar vagy nem magyar állampolgárok – hangsúlyozták.
Az érvényes regisztrációval rendelkezők automatikusan tudnak az interneten időpontot foglalni az oltásra, és már az érvényesen regisztrált Magyarországon élő külföldiek és külhoni magyar állampolgárok is foglalhatnak időpontot a nekik legkedvezőbb kórházi oltópontra és az elérhető vakcinákra.
Az internetes időpontfoglalóban országosan Pfizer-, Sinopharm- és korlátozott mennyiségben még Szputnyik oltás foglalható, egyes oltópontokon Janssen- és Moderna-oltás is elérhető. A kormányzati honlap felhívta a figyelmet arra is, hogy az oltást igazoló alkalmazás, amely kiváltja a védettségi igazolványt, mobiltelefonra ingyenesen letölthető. Az 5 millió beoltott elérését követően életbe lépett az újraindítás újabb fokozata, sok korlátozás megszűnt, ugyanakkor alapvető védelmi intézkedések még életben vannak, “hiszen a vírus még itt van” – írták. Hangsúlyozták: minden olyan helyen továbbra is kötelező a maszk használata, ahol védettek és nem védettek zárt térben találkozhatnak, így a tömegközlekedésben és az üzletekben is.
Emlékeztettek arra, hogy a kormány felállította a közösségi élet újraindításáért, illetve a gazdaság újraindításáért felelős operatív törzset, és nemzeti konzultációban is kikéri a magyar emberek véleményét a gazdaság újraindításával kapcsolatban.
Az oldal térképe szerint eddig Budapesten (144 094) és Pest megyében (112 032) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Borsod-Abaúj-Zemplén (46 623), Győr-Moson-Sopron (44 432) és Hajdú-Bihar megye (42 609). A fertőzésben legkevésbé érintett megye Tolna (17 766).