Gondolatok a gazdaságpolitikáról

Gondolatok a gazdaságpolitikáról

Varga MihályA gazdasági növekedés beindítása nagyon fontos kérdés, bár a külső környezet ezt nem segíti. Ezt hangsúlyozta Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a Vállalkozók Napján tartott gazdaságpolitikai fórumon pénteken Budapesten.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) a Vállalkozók Napján gazdaságpolitikai fórumot tartott, amelyen a korábbi évek pénzügyminiszterei fejtették ki véleményüket a magyar gazdaság elmúlt évtizedéről, jelenlegi helyzetéről, lehetőségeiről.

Varga Mihály – aki 2001-2002-ben vezette a pénzügyi tárcát – elmondta, a növekedés beindítását segíti az Új Széchenyi Terv, a Széll Kálmán Terv és a januárban induló Start Közmunkaprogram is. Át kell alakítani a szociális és nyugdíjellátó rendszert, ösztönözni kell a foglalkoztatást. Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, az Európai Bizottság 2012-re 2,8 százalékos államháztartási hiányt jelez Magyarország esetében, aminek tartása fontos tényező.

Járai Zsigmond

Járai Zsigmond

Járai Zsigmond, az MNB felügyelő bizottsága elnöke, a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. felügyelő bizottsága elnöke, aki 1998 és 2000 között volt pénzügyminiszter, rámutatott: a jó gazdaság alapja a fegyelmezett pénzügypolitika, amelynek a növekedés feltételeit kell biztosítania. Véleménye szerint az elmúlt évek államadósság növekedése a pénzügyi fegyelmezetlenséggel is összefüggött, a politika többet akart elosztani, mint a lehetséges központi bevétel. Járai Zsigmond kifejtette, a lassuló európai gazdaságban szűk Magyarország mozgástere, most kellene többet költeni, az adósságnövekedés árán is a vállalkozásokba kellene pénzt pumpálni, de erre nincs lehetősége az országnak a korábbi évek pénzügyi fegyelmezetlensége miatt. A következő években jelentős növekedés nem várható, inkább lassulásra lehet számítani – tette hozzá.    

László Csaba

László Csaba

László Csaba, a KPMG Tanácsadó Kft. ügyvezetője, 2002-2004 közötti pénzügyminiszter nem tekintette sikeres időszakban a 2002-2004 közötti időszakot, mert nem sikerült véghezvinni a fokozott kiigazítást. Aláhúzta, jelenleg gondot jelent, hogy romlott a gazdasági növekedés feltételrendszere, a befektetői bizalom, a bankszektor finanszírozó képessége csökkent. Szerinte a befektetői bizalom erősödne, ha tudható lenne a várható IFM-megállapodás fő iránya.

Draskovics Tibor

Draskovics Tibor

Draskovics Tibor, a PricewaterhouseCoopers Magyarország Kft. üzlettársa, 2004-2005-ben hivatalban lévő pénzügyminiszter szerint az elmúlt évek intézkedései nemcsak a pénzügyi helyzetet rontották, de sok illúziót is tápláltak a társadalomban. Szerinte minden időben a politikai elitnek a pénzügyi fegyelmet olyan értéknek kellene tekintenie, amelyért lehet áldozatokat hozni, értelmes diskurzust folytatni. Úgy ítélte meg, 2013-ra nehezen megoldható helyzet áll elő azzal, hogy a válságadót ki kell vezetni, egyszeri bevétele nem lesz a költségvetésnek, így kellene fenntartani az egyensúlyt.

Veres János

Veres János

Veres János, az MSZP országgyűlési képviselője, 2005-2009 között hivatalban lévő pénzügyminiszter leszögezte: nem szabadna előfordulnia, hogy Magyarországon népszavazási és egyéb kezdeményezések ellentétes irányban determináljanak a folyamatokat. Kiemelte: az államadósság misztifikált probléma, mert a magyar adósság szintje az Európai Unió tagországainak átlagától nem tér el. Megítélése szerint “a gazdasági szabadságharcot be kellene fejezni, mert az zsákutca lett”. Veres János elmondta, a nem ortodox eszközök nem váltották be a reményeket, a hagyományos eszközökhöz kell visszatérni. A különadók bevezetése visszavetette a magyarországi külföldi befektetéseket, pedig az országnak szüksége lenne erre a tőkére – mutatott rá.

Kapcsolódó cikkek