Emlékeztettek arra, hogy március elsejével az elmúlt évtizedek legjelentősebb közösségi közlekedési tarifareformját hajtották végre az Építési és Közlekedési Minisztériummal közösen.
A közlemény szerint tavaly ősz óta stabilan havi félmillió körüli vármegye- és országbérlet fogyott, de a korszerűsített tarifarendszer hatására márciusban 33 százalékkal nőtt a jegy- és bérletértékesítés februárhoz viszonyítva. Március és április első hét napjában 60 000-80 000-rel több vármegye- és országbérlet fogyott mint február első hetében – tették hozzá. A tarifarendszer első havi tapasztalatai alapján az utazási szokásokra is kihatnak az újdonságok: az InterCityket januárhoz képest 162 000-rel, februárhoz képest 152 000-rel többen választották márciusban.
A családok hónapról hónapra akár több 10 ezer forintot takaríthatnak meg az új tarifarendszer kedvező árazásának köszönhetően.
“Az új rendszerben megmaradt kétfajta bérletből, azaz a vármegye- és országbérletekből március 1-jétől április 7-ig már mintegy 1,2 milliót váltottak az utasok, ezek kétharmada továbbra is vármegyei. A vármegye- és országbérletekből a tavaly májusi bevezetésük óta már több mint 6,1 millió fogyott”
– tették hozzá.
A napon belüli akár többszöri utazást, átszállást leegyszerűsítő, kedvező árú Vármegye24 és Magyarország24 napijegyekből is már 120 000-et váltottak.
A cég szerint ez is bizonyítja, hogy sokaknak kényelmesebb, ha egyetlen jeggyel elintézhetik az egynapos – 24 órán belüli – utazást akár vonattal, busszal vagy HÉV-vel utaznak. A közlemény szerint a jegyvásárlók fele dönt az önkiszolgáló lehetőségek – a MÁV app, az ELVIRA vagy az automatáink, illetve a BKK online felületei – mellett. Ezek közül is az értékesítés ötöde zajlott a legkényelmesebb módon, azaz néhány kattintással a MÁV appban.