(illusztráció) fotó: pixabay.com

Minibölcsőde épült Tiszapüspökiben

Minibölcsőde épült Tiszapüspökiben

Tizennégy férőhelyes minibölcsődét adtak át pénteken Tiszapüspökiben, ahol korábban nem volt ilyen intézmény. Ezt közölte a több mint kétezer lakosú Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei település polgármestere a médiával.

Bander József (független) elmondta: a község első bölcsődéje a Terület- és Településfejlesztési Program (TOP) mintegy kétszáz millió forintos támogatásából épült. Hozzátette: hétfőtől már fogadnak gyermekeket az intézményben, egyelőre hét kisgyermeket írattak be a szüleik.

“A minibölcsődét egy huszonöt méter hosszú folyosó köti össze az óvodával”

– jegyezte meg.

“A százhatvankét négyzetméter alapterületű létesítményben egy nagy csoportszoba, melegítőkonyha, mosdók és szociális helyiségek létesültek”

– sorolta. A tágas foglalkoztató szobához egy mozgatható árnyékolóval felszerelt terasz kapcsolódik. Az épületben gáz- és padlófűtés található, valamint elektromos hűtő-fűtő klímát is telepítettek a szakemberek.

Kapcsolódó cikkek