orvos (illusztráció), forrás: pixabay.com

Mindhárom vármegyében jól működik az új alapellátási ügyeleti rendszer

Mindhárom vármegyében jól működik az új alapellátási ügyeleti rendszer

Az első időszak tapasztalatai és a betegektől érkező visszajelzések alapján jól működik az új ügyeleti rendszer abban a három vármegyében, amelyben már bevezették. Ezt közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője pénteken.

Győrfi Pál emlékeztetett: a betegellátás javításáért a kormány új ügyeleti rendszert vezet be, amely az év során fokozatosan lép életbe az egyes vármegyékben. A másfél éves tesztidőszak után idén februárban Hajdú-Biharban, majd március 1-től Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében is élesedett az új ügyeleti rendszer. Az eddigi tapasztalatok alapján az ellátás mindenhol gördülékeny volt, a visszajelzések alapján az ügyelet nyújtotta betegellátással az ellátottak elégedettek voltak – írta a szóvivő.

Március első két hetében a három vármegyében az ügyeletesek 5579 betegnek nyújtottak segítséget, míg 33 telephelyen háziorvosi ügyeleti időszakban – hétköznap 16 óra és 22 óra között és hétvégén 8 és 14 óra között – 3525 beteget láttak el, ami naponta és telephelyenként átlagosan csaknem nyolc betegellátást jelentett.

Hétköznap éjszaka – 22 óra és 8 óra között – a sürgősségi ügyeletek 566 ellátást végeztek, ez 16 telephelyre lebontva átlagosan napi több mint három beteg ellátása. Hétvégén 14 óra és 8 óra között a sürgősségi ügyeletek 1488 ellátást végeztek, ami 16 telephelyre bontva átlagosan több mint egy beteget jelentett óránként – ismertette a szóvivő.

“Az elmúlt két hétben a 1830-as ügyeleti számra a három vármegyében több mint 7100 telefonhívás érkezett, ami azt bizonyítja, hogy a betegek széles köréhez eljutott az egységes ügyeleti telefonszámról szóló tájékoztatás”

– emelte ki Győrfi Pál.

A tapasztalatok továbbra is egyértelműen alátámasztják – tette hozzá -, hogy a hétköznap 16 és 22 óra, valamint hétvégén 8 és 14 óra közötti időszakokban jelentkező betegek enyhébb panaszokkal, háziorvosi ellátást igénylő problémákkal fordulnak az ügyelethez, így ellátásukra a háziorvosok lennének a legalkalmasabbak, miközben az őket helyettesítő szakemberekre, orvosokra, illetve mentőtisztekre a betegellátás más területén volna szükségük a rászorulóknak. A szóvivő azt írta, bíznak benne, hogy “az eddig távol maradt háziorvosok is be fognak kapcsolódni az ellátásba annak érdekében, hogy az ügyeleti rendszer a jövőben is zavartalanul működhessen és minden beteg a számára legmegfelelőbb ügyeleti ellátásban részesüljön”.

“A cél továbbra is az, hogy az év végére Budapest kivételével az egész országban egységes, a betegeknek az eddiginél jobb ellátást biztosító, a sürgősségi ellátórendszer elemeivel összekapcsolt ügyeleti rendszer működjön”

– tudatta Győrfi Pál.

Kapcsolódó cikkek