A város 2,257 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás és 43,5 millió forint magyar költségvetési támogatás segítségével valósította meg a városközpont integrált, fenntartható és zöld megújítását.
A projekt során négy épület elbontásával kompakt, egybefüggő, többfunkciós központi teret alakítottak ki zöld városközpontként, és a városháza eddig zárt udvarát is megnyitották korridorként a tér felé. Az egykor istállóként szolgáló műemléképület újjászületését követően közösségi és rendezvénytérként szolgálhatja a városlakókat, míg a 75 férőhelyes mélygarázs a belváros parkolási helyzetét javítja. Az önkormányzat egy másik pályázaton elnyert 828,72 millió forintból építette meg az új vásárcsarnokot, amely szorosan kapcsolódik a városközponthoz. A fedett elárusítóhelyek mellett több kisebb üzlet is helyet kapott az épületben.
A harmadik projekt – 1,031 milliárd forintból – barnamezős területek rehabilitációját célozta.
Akadálymentesített üzlet- és irodahelyiségek jöttek létre, energiatakarékos közvilágítás és zöldkörnyezet kiépítése valósult meg, tovább javítva a belváros szolgáltató funkcióját.












