Ivóvízvezetéket építenek Tamási külterületein

Ivóvízvezetéket építenek Tamási külterületein

Több mint 400 millió forintos beruházással ivóvízvezetéket építenek ki Tamási külterületein. Ezt közölte a város polgármestere.

Porga Ferenc (Fidesz-KDNP) elmondta, a Paksi Ipari Park (PIP) Közép-Duna Menti Térségfejlesztési Nonprofit Kft. 436 millió forintos támogatásával csaknem 10,5 kilométer hosszan létesítenek ivóvízhálózatot.

A 8000 lakosú város több külterületén több mint 500 embernek nincs vezetékes ivóvízellátása.

Tuskóson, Újvárhegyen, Kosbán, Öreghenyén, Adorján-újtelepen és Adorjánpusztán vagy egyáltalán nincs vezetékes ivóvíz, vagy volt termelőszövetkezeti, ma már magántulajdonban lévő hálózatról kapnak vizet az ott élők. Ezekre a külterületekre tartályokban szállítanak egészséges ivóvizet – tette hozzá. Az önkormányzat engedélyes tervekkel rendelkezik a hálózat kiépítéséhez, egy 350 méteres szakaszt Kosba felé önerőből már lefektettek. Az új hálózat kivitelezése a tervek szerint 2021 nyarán kezdődik és az év végére fejeződik be – ismertette.

A polgármester arról is beszámolt, hogy jövőre megoldódik a város ivóvizében lévő magas nitrittartalom okozta probléma, ami miatt 2014-ben az újszülöttek és várandós nők nem fogyaszthatták a vezetékes vizet.

A település ivóvizében a magas ammóniumtartalom kezelése miatt megnőtt a nitrittartalom, amelyet az önkormányzat ideiglenes megoldásként klór-dioxid-adagolóval csökkentett. A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program támogatásával, állami beruházásban ivóvízminőség-javító programot valósítanak meg, amelynek részeként egy napi 2700 köbméter teljesítményű, komplex vízkezelő berendezést telepítenek Tamásiba.

Kapcsolódó cikkek