Fonyódon adták át az első megújult balatoni vízitúra megállóhelyet

Fonyódon adták át az első megújult balatoni vízitúra megállóhelyet

A Balaton vízi turizmusának komplex fejlesztését célul tűző uniós projekt keretében összesen hét vízitúra megállóhely újul meg Siófokon, Zamárdiban, Balatonszemesen, Fonyódon, Keszthelyen, Révfülöpön és Tihanyban, 595 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatással. Ez hangzott el az első állomás hivatalos átadásakor kedden Fonyódon, ahol szombaton mintegy kétezer résztvevőre számítanak a Balaton-átevezésen.

A sajtótájékoztatóval egybekötött átadó ünnepségen Hidvégi József, Fonyód fideszes polgármestere elmondta, régi hagyományokkal rendelkezik a város víztelepe, ahol az épületek idejétmúltakká váltak. A bázis fejlesztésének csak az első állomása lesz a Kajak-Kenu Pont kialakítása, a város további fejlesztéseket is tervez a jövőben a vízitelepén, ahol eddig elsősorban a fonyódi és az idelátogató gyerekek oktatása, nevelése, vízhez szoktatása zajlott – tette hozzá.

A megvalósult fonyódi fejlesztések részeként 16,7 millió forint uniós, és 4,6 millió forint önkormányzati forrásból egy új csónakház létesült, továbbá 22 millió forint uniós támogatásból számos új vízi-eszközt – kajakokat, sárkányhajókat, SUP-okat, mentőmellényeket, illetve GPS-modulokat és más kiegészítőket – szereztek be, amit bárki bérbe vehet.

Révész Máriusz, az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos az eseményen hangsúlyozta, a kormány azt a célt tűzte ki, hogy 2030-ra Magyarország a legélhetőbb országok közé tartozzon, aminek fontos eleme, hogy miként tölthetik el a szabadidejüket az emberek.

“A Balaton fantasztikus lehetőségeket nyújt az aktív kikapcsolódásra”

– mondta. Mint kifejtette, a vízitúra megállóhely átadása azért is örömteli esemény, mert sokan mondogatják régóta, milyen szívesen körbeeveznék a Balatont, és erre hamarosan lehetőség nyílik. A kormánybiztos említést tett arról is, hogy sok egyéb kalandlehetőséggel is bővül az üdülőrégió kínálata. Az aktív szabadidő eltöltés fontosságát hangsúlyozta annak kapcsán is, hogy egy közelmúltban közzé tett statisztika szerint Magyarországon élnek a legelhízottabb emberek Európában. “Fontos céllá vált az is, hogy ebben a rangsorban minél hátrább kerüljenek a magyarok, egészségesebb, boldogabb életet élve” – fűzte hozzá.

Móring József Attila (KDNP), a térség országgyűlési képviselője az átadó ünnepségen úgy fogalmazott, aktívan kell szeretni és élettel megtölteni a Balatont. “Erről régóta folytak beszélgetések, és egy ideje teszünk is érte, aminek jelentős állomása Fonyód” – mondta.
Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke elmondta, a Felső-Tiszán már több százan, ezren vették birtokba a vízitúra megállóhelyeket. A Balatonon eddig három készült el a tervezett hétből, amelyek közül a fonyódit adták át először hivatalosan.

“Fel lehet fedezni a vízen is a Balatont úgy, hogy átjárást is szeretnénk biztosítani a különböző járművek között”

– fogalmazott. Mint kifejtette, ez azt jelenti, hogy például aki egy kajakkal elmegy Zamárdiba, az kerékpárral is visszatérhet. Ennek a logisztikáját egy applikációval kívánják biztosítani. Az MTI kérdéseire válaszolva elmondta, a balatoni Kajak-Kenu Pontok közül idén várhatóan öt fog elkészülni teljesen, a siófoki és a vitorláskikötővel közös projektként megvalósuló füredi pedig jövőre húzódik. Az önkormányzatokkal közös konzorciumban megvalósított projekt jövő évtől működik majd teljes hálózatként – tette hozzá.

A szövetség elnöke a szombatra tervezett Balaton-átevezésről szólva az MTI-nek elmondta, már most több a nevezés, mint tavaly volt, amikor mintegy 1300-an teljesítették a Fonyód-Badacsony távot a vízi-eszközeikkel. Idén rengeteg kísérő program is várja résztevőket. A Balaton-átevezésnek még nem szerveztek nemzetközi kampányt, jövőre tervezik kivinni a programot nemzetközi porondra – mondta Schmidt Gábor.

Kapcsolódó cikkek