Autós szervezetek együttműködése a nagyobb biztonságért

Autós szervezetek együttműködése a nagyobb biztonságért

A közlekedés biztonságának javítását, valamint a gumiabroncsok cseréjét, javítását végző cégek szakmai színvonalának emelését szolgálja az a megállapodás, amelyet a Magyar Autós Szakmai Szövetség (MASZSZ) és a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) kötött kedden Budaörsön.

Gablini Gábor, a MASZSZ elnöke az eseményen elmondta: az autósok gumiabroncs ismeretei minimálisak, nem tudják, hogy miképpen változnak tulajdonságaik, az állam pedig nem szabályozza a téli-nyári használatot.

Mataj Zavrl, az HTA elnöke az uniós szabványok átvételét sürgette ezen a terülten is, kiemelve, hogy csak megfelelő képzettséggel lehessen gumijavító műhelyt nyitni.

A magyar piacon évi 2 millió személygépkocsi abroncs fogy legálisan, de a szürke és a fekete kereskedelem nagyságát eddig még nem mérték fel – válaszolta Morenth Péter, a HTA ügyvezető elnöke, az MTI kérdésére.

Hozzátette: a szürke zónát az internetes kereskedelem adja, az így megrendelt abroncsok többnyire cseh és német kereskedőktől érkeznek, helyi áfával, termékdíj nélkül. Viszont számla mindig van mellettük. Ezzel szemben a fekete kereskedelemben forgalmazott abroncsoknak nincs számlája és garanciát sem lehet érvényesíteni ezekre a termékekre – ismertette a helyzetet az ügyvezető elnök.

Közölte: most készül az első felmérés az illegális forgalmazásról.

A fekete gumiabroncs kereskedelem kritikus része a szintén számla nélküli, de olcsó futózott abroncsok kínálata. Ebben nagy a rizikó, mivel volt példa a futófelület gyors leválására. Az olcsó szerelés is kritikus, mivel ha nem megfelelő géppel és szakértelemmel cserélik az abroncsot, és az megsérül a szerelés során, 130-as tempónál felrobbanhat – ezekről Gablini Gábor beszélt az aláírást követő sajtótájékoztatón.

Arra is felhívta a figyelmet a MASZSZ elnöke, hogy nem megfelelő gumihasználat esetén a biztosítók megtagadhatják a casco biztosítás alapján járó kártalanítás kifizetését.

Morenth Péter a téli-nyári gumihasználatról elmondta: nyáron az alumínium felni hűti a gumit, míg télen az acél felni kevésbé sérülékeny. Télen is ajánlott feltenni a dísztárcsát a felnire, mivel az védi a szelepet.

Kapcsolódó cikkek