Áder János (archív)

Áder János szerint Magyarország eredményes ezen a területen

Áder János szerint Magyarország eredményes ezen a területen

Magyarország teljesíteni fogja a klímavédelem ügyében 2030-ra vállalt kötelezettségeit. Ezt mondta a köztársasági elnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, a klímapolitikáról adott interjúban.

Áder János idézte az uniós környezetvédelmi ügynökség adatait, amelyek szerint az 1990-2017 közötti szén-dioxid-kibocsátás – több uniós tagállammal ellentétben – Magyarországon csökkent, 31,9 százalékkal, ugyanannyival, mint az emberek fejében “a klímabajnokként” élő Dániában.

Az államfő kiemelte, hogy a kibocsátáscsökkentés mellett Magyarországon nő a szén-dioxid elnyelésében segítő erdők területének nagysága, és az erdősítési program folytatódni fog.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy Magyarország azon kevés állam közé tartozik – 21 ilyen ország van az egész világban -, amely 1990-hez képest úgy tudta növelni a gazdasági teljesítményét, hogy közben csökkentette a szén-dioxid-kibocsátást és az energiafelhasználást is. Ennek csak egy része adódott a szocialista nagyipar 1990-es összeomlásából, e teljesítmény másik, nagyobbik része a 2000 utáni technológiaváltás eredménye – közölte.

A jövőben pedig ha folytatódik a naperőművi kapacitás bővülése, és megépül a paksi beruházás, akkor 2030-ra a magyarországi áramtermelés legalább 90 százaléka szén-dioxid-mentes lesz – fejtette ki Áder János.

Arra is kitért, hogy 2030-ra a szénerőművek nagy részét, de lehet, hogy mindegyikét, be kell zárni, vagy át kell alakítani más fűtési módra, például földgázra. A köztársasági elnök jó iránynak nevezte továbbá azt a kormányzati célt, hogy a geotermikus energia használatára több forrást biztosítsanak. Azt is fontosnak tartja – tette hozzá -, hogy a szennyezőbb tömegközlekedési járműveket környezetbarátabbakra cseréljék.

Megjegyezte, a jelenlegi európai uniós vita arról zajlik, hogy 2030-2050 között milyen további vállalásokat tegyenek a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében.

A klímavédelem ügyében nem ünnepélyes deklarációkra és látványos szándéknyilatkozatokra van szükség, hanem arra, hogy

“végre lássunk hozzá a munkához”

– mondta az elnök, hozzátéve:

“ha a mostani prognózisokat is figyelmen kívül hagyjuk, azt mondjuk, ráérünk még ezzel foglalkozni, kicsit patópáloskodunk még, akkor a helyzet 5-10 év múlva még rosszabb lesz”.

Ezzel kapcsolatban rámutatott, hogy a párizsi klímamegállapodás óta eltelt időben világszerte nemhogy csökkent volna a szén-dioxid-kibocsátás, hanem nőtt.

Azt a példát is megemlítette, hogy Kanadában a parlament klímavészhelyzetről döntött, majd egy nappal később az észak-amerikai ország kormánya egy közel 1200 kilométer hosszú olajvezeték kapacitásának megháromszorozásáról határozott.

“Az egy főre eső szén-dioxid-kibocsátás egyébként Kanadában háromszorosa a magyarnak”

– jegyezte meg az államfő.

Arra a kérdésre, hogy a nagyobb cégeket rá lehet-e venni a klímavédelemre, Áder János azt felelte: egyrészt meg lehet győzni, üzletileg érdekeltté lehet tenni a vállalatokat, másrészt viszont ha ezt nem akarják, akkor jogszabályokkal kényszeríteni is lehet őket. Mindegyik eszköz elfogadható a cél érdekében, de nagyon sok a jó példa a vállalati világból, a magyar gazdasági szereplők nagy részénél megtörtént a szemléletváltás – hangsúlyozta.

Greta Thunberg svéd környezetvédő aktivista mozgalmával kapcsolatban úgy fogalmazott: a diáklány jogosan emeli fel a szavát, hiszen “az ő jövőjükről is szó van”, és helyes, hogy ez nagy nyilvánosságot kap.

“A probléma ott van, hogy néhányan úgy gondolják, hogy önmagában az, hogy ha ebből egy politikai pr-akciót csinálnak, akkor onnantól mi, politikusok, döntéshozók, kormányzati szereplők elvégeztük a feladatunkat és nyugodtan hátradőlhetünk. Ez nem igaz”

– mondta.

Kapcsolódó cikkek