A tájékoztatás szerint a mérkőzésen 22 óra körül a vendégszektorban verekedés alakult ki a szurkolók és a biztonsági szolgálat között. A helyszínen a mentők öt embert láttak el, egyiküket kórházba vitték. A mérkőzés biztosítása során a rendőrök által igazoltatott száz ember között negyven holland szurkoló volt – közölték, hozzáfűzve, hogy eddig egy magyar állampolgárral szemben pirotechnikai termék felhasználása miatt szabálysértési feljelentést tettek, egy holland állampolgárt pedig rongálás bűncselekmény gyanúja miatt állítottak elő. A verekedés résztvevőinek azonosítása és a kamerafelvételek elemzése folyamatban van, a BRFK IX. Kerületi Rendőrkapitánysága csoportosan elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt indított eljárást – áll a rendőrség közleményében.
Száz embert igazoltattak a rendőrök a Ferencváros-AZ Alkmaar mérkőzésen
Száz embert igazoltattak a rendőrök a csütörtökön Budapesten rendezett Ferencváros-AZ Alkmaar Európa-liga labdarúgó-mérkőzés biztosítása során. Ezt közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.
2025-01-31