Rabszolgatartót ítéltek el Ózdon

Rabszolgatartót ítéltek el Ózdon

Csicskáztatás miatt öt év börtönre ítéltek egy ózdi "rabszolgatartót".

“A férfit a sértett sanyargatásával elkövetett kényszermunka, maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés és könnyű testi sértés miatt ítélte el az Ózdi Járásbíróság”

– közölte a Miskolci Törvényszék hétfőn.

A sértett 2008-ban költözött az ózdi vádlotthoz és családjához. Megállapodtak, hogy elvégzi a ház körüli munkákat, gondozza az állatokat és fát vág, ezért cserébe lakhatást, napi háromszori étkezést és fizetséget kap.

Csaknem két éven keresztül a vádlott betartotta a megállapodást, de aztán egyre rosszabbul bánt a sértettel. Többször megütötte, elvette a szociális segélyét, majd a közmunkából származó jövedelmét, később pedig arra kényszerítette, hogy hagyja ott a munkahelyét. A bántalmazások rendszeressé váltak, ezért a sértett többször próbálta otthagyni a férfit, de mindig utánament, visszahozta és megverte. Az is előfordult, hogy ásóval sújtott a fejére, és a védekező sértett jobb keze eltört. Orvosi segítség hiányában a csontja deformálódva forrt össze.

Tavaly februárban a vádlott acélbetétes bakancsával – mert szerinte kevés fát hozott az erdőből – úgy megrúgta a férfi fejét, hogy kitört az egyik foga. A sértett ezután valóban ki tudott szabadulni a rabságból.

A bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlott büntetlen előéletét, súlyosítóként pedig azt, hogy a környéken egyre gyakrabban élnek vissza a kiszolgáltatottak helyzetével. Az elsőfokú ítélet nem jogerős, mert bár az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője fellebbezett ellene.

Kapcsolódó cikkek