"Orbán a fejlődés ellen indított szabadságharcot"

"Orbán a fejlődés ellen indított szabadságharcot"

Horváth Csaba, a Magyar Szocialista Párt alelnöke, a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciójának vezetője az MSZP budapesti szervezetének békenapi fáklyás felvonulásán a pesti alsó rakparton, a Cipők a Duna-parton emlékműnél 2013. május 9-én, fotó: Földi Imre/MTIAz MSZP alelnöke szerint Orbán Viktor a fejlődés ellen indított szabadságharcot. Horváth Csaba csütörtök este, pártja fővárosi szervezetének békenapi rendezvényén szólalt föl a Cipők a Duna-parton emlékműnél, ahol beszédet mondott a DK, az LMP, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért Szövetség és a Magyar Liberális Párt képviselője is.

Az Európai Unió napján és II. világháború európai befejezésének napján tartott megemlékezésen a szocialisták fővárosi frakcióvezetője beszédében kijelentette, a kormányzásra méltatlan és alkalmatlan Orbán-kormány csak néhány dologban hatékony, “a konfrontációban, az ellenségkeresésben, Magyarország lejáratásában és elszigetelésében”. 

Horváth Csaba azt mondta, az Orbán-kormány “harcot hirdetett mindenki ellen, aki felemeli hangját a kirekesztő politikájukkal szemben” Harcolnak az Európai Unió, általában a Nyugat ellen; az Egyesült Államok, az ENSZ, a szomszédaink, a határon túli magyarok ellen is, ha ellenállnak az “orbáni akaratnak” – tette hozzá. 

Horváth Csaba kijelentette, hogy a következő választáson elzavarják a “félázsiai, antidemokratikus kormányt”. Hozzátette, 381 nap múlva létrehozzák az új, modern és normális Magyarországot. A béke, az együttműködés, a szolidaritás és a megértés társadalmat – jelentette ki.

Varju László, a DK politikusa, független országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy Orbán Viktor rendszere önkényuralom, ahol a rendszerváltás valamennyi értékét lerombolta anélkül, hogy bármit vissza tudott volna adni abból a kevés jóból, amit a Kádár-rendszer adott. Nem lehet kompromisszumot kötni a politikai maffiával – hangsúlyozta.

Csárdi Antal, az LMP választmányi tagja azt mondta: Magyarország nem kér a kirekesztésből. A náci eszmék gyökere a gyűlölet, amelynek csak vesztesei vannak. A politikus hiányolta, hogy egyetlen jobboldali érzelmű demokratát sem lát a tömegben. 

fáklyás felvonulás MSZP módra

Résztvevők a Magyar Szocialista Párt budapesti szervezetének békenapi fáklyás felvonulásán a pesti alsó rakparton, a Cipők a Duna-parton emlékműnél 2013. május 9-én, fotó: Földi Imre/MTI

Szelényi Zsuzsa, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért Szövetség alapító tagja kijelentette, Európa demokráciát, jólétet, szabadságot, szociális piacgazdaságot jelent, ahol tisztelik a magántulajdont, fontos a gondolat, a hit a vita és a magánélet szabadsága. Szerinte Orbán Viktor azért fordult az Európai Unió ellen, mert nem tudja elviselni, hogy a kétharmados hatalom sem teljhatalom.

Popper Gábor, a Magyar Liberális Párt alapító tagja arról beszélt, hogy megerősödött a rasszizmus, amely ellen egy emberként kell fellépni. Megengedhetetlen, Hogy bárkinek félelemben kelljen élnie – mondta. 

Arató András, a Klubrádió vezérigazgatója szerint nem szűntek meg mérgezni az elméket az “ordas eszmék”, de – mint mondta – nem szabad félni. A neonáci eszmék terjedésének fő oka a tudatlanság – fűzte hozzá.

A rendezvény résztvevői kora este a Magyar Tudományos Akadémia épülete előtt gyülekeztek, majd meggyújtott fáklyákkal átvonultak a Cipők a Duna-parton emlékműhöz. A beszédek kezdetekor a sor vége az Arany János utca vonalában volt. A hallgatóságban mások mellett feltűnt Lendvai Ildikó, az MSZP volt elnöke, Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja, Juhász Péter, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség társelnöke, a Milla Egyesület korábbi vezetője, valamint Vajnai Attila, a Munkáspárt 2006 elnöke. A tömegben többen az MSZP, a DK és a Magyar Liberális Párt zászlójával vonultak.

Kapcsolódó cikkek