Ezt mondta Kuzmányi István Trianonról

Ezt mondta Kuzmányi István Trianonról

A területvesztés mellett hívek elvesztését is jelentette Trianon a magyar katolikus egyház számára - mondta Kuzmányi István, a Magyar Kurír főszerkesztője az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Azt mondta, a trianoni döntés miatt a korabeli magyar egyházmegyék szinte mindegyike területet és híveket is vesztett. Olyan, korábban történetileg egységes és sokszínű térségeket érintett a döntés, mint például Bácska vagy a Bánság, ahol előtte békében éltek együtt a különböző nemzetekhez tartozók. Arra is rámutatott, hogy a területi változás a hívő közösségeket is megbontotta.

Kuzmányi István kiemelte, plébániájukon szentségimádással és szentmisével emlékeznek majd a békediktátum aláírásának perceiben.

Kapcsolódó cikkek