Az ügyészi indítvánnyal egyezően, jogerősen tizennégy év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla azt a jászárokszállási férfit, aki hónapokon keresztül szexuálisan molesztálta a leánygyermekét. Erről tájékoztatta a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség szóvivője szerdán a médiát.
Nagyné Günther Ágnes közölte, a táblabíróság szexuális erőszak, szexuális visszaélés és kiskorú veszélyeztetésében mondta ki bűnösnek a férfit, és a szabadságvesztés mellett megszüntette a vádlott szülői felügyeleti jogát.
A jogerős ítélet szerint a férfi 2017 februárjától decemberéig Jászárokszálláson ittasan rendszeresen szexuálisan zaklatta 12 éves leánygyermekét.
A vádlott alkalmanként a kislányát és két évvel idősebb fiútestvérét is bántalmazta, és folyamatosan elhanyagolta gondozásukat. Döntésével a táblabíróság – a fellebbviteli főügyészség indítványának megfelelően – helybenhagyta az első fokon eljáró Szolnoki Törvényszék ítéletét, a szabadságvesztés tartamát arányosnak tartotta, nem látta indokoltnak enyhítését – tudatta a szóvivő.