Bíró elé áll Szilágyi István apagyilkos fia

Bíró elé áll Szilágyi István apagyilkos fia

Vádat emeltek a tavaly májusban megölt színművész fia ellen, aki különös kegyetlenséggel végzett édesapjával. Ezt közölte a fővárosi főügyész hétfőn.

Ibolya Tibor közleményében nem nevezte meg az áldozatot, de az emberölés dátumából és az elkövetés módjából kiderül, hogy Szilágyi István színművész megöléséről van szó.

A vádirat szerint az 50 éves férfi együtt élt időskorú szüleivel 17. kerületi családi házukban, ahol május 3-án reggel kalapáccsal az apjára támadt, és olyan súlyosan bántalmazta, hogy a színész a helyszínen meghalt.

A férfi korábban részegen többször rátámadt már az idős férfira, aki sosem akarta, hogy megbüntessék a fiát. Egy eset kivételével nem is indult emiatt ellene eljárás. A Budapesti Rendőr-főkapitányság az elkövetés napján őrizetbe vette a férfit, és nyomozást folytatott ellene. A Fővárosi Főügyészség a most letartóztatás alatt álló férfi ellen különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés miatt vádat emelt, és indítványozta, hogy a bíróság ítélje a vádlottat életfogytig tartó fegyházbüntetésre – olvasható a közleményben.

Kapcsolódó cikkek