illusztráció, fotó: pixabay.com

Világsztárral zenélnek a győri filhamonikusok

Világsztárral zenélnek a győri filhamonikusok

Rick Wakeman, a Yes együttes egykori billentyűse február 9-én a győri Richter Teremben lép fel. A zenész a Győri Filharmonikus Zenekar és egy vegyes kórus közreműködésével klasszikusokra épülő szimfonikus műsort ad elő.

A brit billentyűs, Rick Wakeman több mint ötven éves zenei pályafutása alatt hosszú ideig volt a Yes klasszikus felállásának tagja, de már a hetvenes évek óta aktív szólóban is. Saját neve alatt mintegy kilencven lemezt jelentetett meg, amelyekből több mint 50 millió példány kelt el. Mint a Győri Filharmonikus Zenekar Facebook-oldalán olvasható, a február 9-i koncert programjában a régi szólólemezek dalai mellett a Yes legnagyobb slágerei is elhangzanak szimfonikus hangszereléssel.

A 72 éves Rick Wakeman legutóbb 2012-ben járt Magyarországon, abban az évben Pakson és Budapesten is fellépett.

Akkor az MTI-nek adott interjúban arról beszélt, hogy bizonyosan nem tér már vissza a legendás progresszív rockzenekarba, a Yesbe. Wakeman 1971 és 2008 között – állandó megszakításokkal – hat időszakban játszott a ma is aktív Yesben, amelynek klasszikus felállásában mellette Jon Anderson volt az énekes, Steve Howe a gitáros, Chris Squire a basszusgitáros és Alan White a dobos.

“Nagyon szeretem a hetvenes évek első hat-hét évében született munkákat, a Yesszel készített Fragile-t (1971), a Close to the Edge-et (1972) és az 1976-1977-es időszakot”

– mondta a zenész tíz évvel ezelőtt.

A billentyűs jó ideje fellép szimfonikus zenekarokkal és kórusokkal. Szólóalbumai közül a két talán legsikeresebbet, az 1973-ban kiadott The Six Wives of Henry VII, valamint a 1974-es Journey to the Centre of the Earth-öt több alkalommal előadta ilyen kísérettel.

Kapcsolódó cikkek