Az alapító jelenlétében lezajlott csütörtöki díjátadón Parti Nagy Lajos, a kuratórium tagja méltatta a díjazott Évszakhoz képest hűvösebb című, a Magvetőnél kiadott novelláskötetét, miután Keresztury Tibor, a kuratórium elnöke hangsúlyozta az ösztöndíj létrehozásának jelentőségét a kortárs magyar irodalom, legfőként pedig a fiatal írók, irodalmárok támogatására fordított anyagi források szűkössége idején – közölte a díjat odaítélő kuratórium.
Mint írják, a nettó hatezer eurós, 2 millió forintos ösztöndíj célja a legtehetségesebb pályakezdők, a már rendszeresen publikáló, a tárgyévben új kötettel jelentkező, 35 évesnél nem idősebb szerzők támogatása, számukra egy évnyi nyugodt munkakörülmények biztosítása, új művek megszületésének ösztönzése, a kiadott mű németországi megjelentetésének elősegítése.
A díjazott a pénzjutalom mellett lehetőséget kap egyhónapos stuttgarti alkotói tartózkodásra, amit a Solitude Akadémia biztosít és egy olyan szerzői estre, amit a Stuttgarti Magyar Intézet szervez, és az elismerés kiegészül egy egyhónapos berlini ösztöndíjjal is, amit a Literarisches Colloquium Berlin (LCB) ajánlott fel.
Az ösztöndíj kuratóriumának tagja Keresztury Tibor író, kritikus, szerkesztő, Parti Nagy Lajos költő, író és Szilasi László író, irodalomtörténész, egyetemi tanár.
A gyakorlat szerint a kuratórium először a kiadók javaslatai alapján összeállított egy 10-es listát, amelyet a Litera.hu két héttel a díjátadás előtt nyilvánosságra hozott. Közülük választotta ki a kuratórium a három – a díjátadásra meghívott, s ott felolvasó – jelöltet, Harag Anita mellett Czakó Zsófiát (Nagypénteken nem illik kertészkedni; Scolar) és Pál Sándor Attilát (Balladáskönyv; Magvető). A legjobb háromba jutott két másik szerző 500-500 euró jutalomban részesült.
A fiatal magyar szerzők legjelentősebb elismerésének számító ösztöndíjat Horváth Péter professzor, a stuttgarti székhelyű Horváth & Partners csoport alapítója, a magyar kultúra németországi közvetítésének, megismertetésének Pro Cultura Hungarica díjjal és a Magyar Érdemrend Középkeresztjével kitüntetett mecénása, támogatója hozta létre 2013-ban.
Az ösztöndíj teljes neve: Horváth Péter Ösztöndíj A Fiatal Magyar Irodalomért (Péter Horváth Stipendium für die Junge Ungarische Literatur). A támogatásban eddig Krusovszky Dénes, Mán-Várhegyi Réka, Áfra János, Bencsik Orsolya, Závada Péter és Simon Márton részesült.