Ketten vehették át idén a Szervátiusz Jenő-díjat

Ketten vehették át idén a Szervátiusz Jenő-díjat

Ebben az évben a kárpátaljai Homoki Gábor festőművész, rajztanár és a moldvai csángó származású Petrás Alina keramikus, népdalénekes vehette át Szervátiusz Jenő-díjat Budapesten.

“Homoki Gábor festőművész a nemzeti kultúra gyökereit is felmutató magas színvonalú művészetéért, Petrás Alina keramikus, népdalénekes az ősi magyar jelképek egyedi, színes ábrázolásáért, a népi kultúra népszerűsítéséért kapta meg a díjat a szerda esti ünnepségen”

– közölte Szervátiusz Klára, a Szervátiusz Alapítvány elnöke.

Beszámolója szerint az átadáson Dupka György író, szerkesztő Homoki Gábor pályafutását méltatva elmondta, a festő, rajztanár Tiszapéterfalván született, a Lembergi (Lvovi) Művészeti Akadémián végzett.

Homoki Gábor a tanítás mellett 1997-től foglalkozik komolyabban festészettel, új technikákkal kísérletezik. A letűnő magyar parasztvilág néprajzi értékeit menti a vásznakra. Táblaképein a magyar falusi életet meghatározó hit témái is jelen vannak: Isten hajléka, a krisztusi megváltás, az evangélium. Ezeken a festményeken érzékelhető a festőművész lélekemelő önkifejezésmódjának szuggesztív alkotóereje, a közösséget megtartó keresztény hitvallása. Petrás Alina munkáiban a moldvai csángó díszítőművészet legszebb hagyományai elevenednek újra, de ez nem valami másolása a múltnak. Petrás Alina újraalkotja, újraformálja, amit az ősök hagytak ránk. Minden alkotása egy üzenet, a remény üzenete, hogy lehet újjászületés – fogalmazott a díjazottról Péterbencze Anikó néprajzkutató.

A motívumok harmonikusan illeszkednek a bibliai és egyetemes transzcendencia témáihoz, az életfa a teremtés örök jelképe számos munkásában elevenedik meg.

Alkotásai újraformálják a természetfeletti, a szent és a profán misztériumokat, utat mutatva a 21. századi ember tévelygő, értékvesztett, kiutat kereső világában. A csütörtöki ünnepségen átadták az egy évre szóló Szervátiusz Tibor-ösztöndíjat is, amelyet a marosvásárhelyi Bíró Borbála érdemelte ki ígéretes tehetsége, valamint közösségformáló magatartása miatt.

A díj odaítéléskor Bíró Borbála a marosvásárhelyi művészeti egyetem diákja volt, aki közben sikeres leérettségizett, és ma a nagyváradi művészeti főiskola hallgatója.

A Szervátiusz Alapítvány azokat a művészeket díjazza, akik a nemzet megmaradásáért tevékenykednek. A díjakat odaítélő Szervátiusz Alapítványt a 2018 áprilisában elhunyt Szervátiusz Tibor szobrászművész feleségével alapította 2003-ban édesapja, Szervátiusz Jenő születésének 100. évfordulóján. Egyúttal édesapja emlékére létrehozta a Szervátiusz Jenő-díjat azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a Kárpát-medencében alkotó magyar művészek munkáira.

Kapcsolódó cikkek