“Thomas Kornél, az új karmesternemzedék tehetséges képviselője 15 év kihagyás után kezdett el zeneszerzéssel foglalkozni”
– olvasható a tájékoztatóban.
A művész már gyerekkorában foglalkozott zeneszerzéssel. Középfokú zeneszerzés és karvezetői tanulmányait a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolában végezte el.
Ezt követően a bécsi Universität für Musik und darstellende Kunst karmesterképző szakán diplomázott. Másfél évtized alatt kisebb-nagyobb, rövidfilmekhez kapcsolódó projektekben voltak ugyan zeneszerzési próbálkozásai, de nem volt velük elégedett. A zeneszerzésben a koronavírus megjelenése hozott számára változást. Thomas Kornél a tavaszi, első hullám idején huzamosabb ideig Amerikában tartózkodott, és klarinétművész felesége unszolására végül komponált egy új művet.
A darab olyan jól sikerült, hogy tavasszal bemutatják a Kutztown Egyetemen, illetve az ICA (Nemzetközi Klarinét Szövetség) is beválasztotta a nyári programjába.
Ez a siker végre meghozta a fiatal karmester kedvét a zeneszerzéshez és egy hegedűduóval, valamint egy vonós zenekari darabbal nevezett a Müpa 15., jubileumi évada alkalmából meghirdetett zeneműpályázatra. A versenyre a dzsessztől a musicalen át a kórus- és nagyzenekari művekig, 14 kategóriában nevezhettek a magyar zeneszerzők. A pályázatra idén több mint 250 munka érkezett.