Új élményközpont nyílik Budapesten

Új élményközpont nyílik Budapesten

A Future Park című, interaktív kiállítással nyílik meg a Párisi Nagy Áruház épületében az Andrássy Élményközpont; az Andrássy úti kiállítási centrum péntektől várja a látogatókat.

Az új élményközpont célja, hogy világszerte nagy érdeklődést keltő tudományos-ismeretterjesztő, szórakoztató, interaktív kiállításokat fogadjon és mutasson be a magyar közönségnek. Az Andrássy úti épület történelmi tereiben tematikától függően 3-6 hónapig tartó kiállítások váltják majd egymást – idézi a közlemény Illés Gabriellát, az élményközpontot életre hívó TulipánTündér Produkció vezetőjét. Az Andrássy Élményközpont első kiállítása a japán szakemberek által megálmodott és a világ számos pontját megjárt, Future Park című interaktív tárlat lesz; a “világ legmodernebb tudományos játszótere” négy hónapig várja a közönségét – jelentették be.

 

A kiállítást a japán teamLab művészeti kollektíva dolgozta ki, egy olyan, több szakterületet is átfogó, kreatív csoport, amelynek tagjai a digitális társadalom különböző területeiről érkező szakemberek: művészek, programozók, mérnökök, számítógépes animátorok, matematikusok, építészek, webes és nyomdai grafikus tervezők, szerkesztők. A teamLab célja a művészet, a tudomány, a technológia és a kreativitás határait elmosni a közös kreatív aktivitásokon keresztül. 

Az Andrássy Élményközpont üzemeltetője a TulipánTündér Produkció, amely 2013-ban azzal a céllal jött létre, hogy olyan egyedülálló élményeket hozzon létre, illetve hozzon el Magyarországra, amelyek egyszerre képviselnek komoly értékeket és elégítenek ki minél szélesebb közönségigényt. A TulipánTündér nevéhez fűződik például Játékkészítő című musical és az Álomutazó című családi mesemusical, valamint olyan nagykiállítások, mint a The Champion – A Bajnok című élményexpo, a Gooól! című futballkiállítás, az űrutazást napjainkig bemutató Gateway to Space kiállítás vagy a Living dinosaurs – Őskori állatkert.

Kapcsolódó cikkek