illusztráció, fotó: pixabay.com

Több mint 50 színes programmal várják Óbuda Napján

Több mint 50 színes programmal várják Óbuda Napján

Ingyenes koncertekkel, gyermekrendezvényekkel, kiállításokkal, vásári forgataggal várják a szervezők a közönséget Óbuda Napja alkalmából május 2. és május 4. között. Ez hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Idén 13. alkalommal rendezik meg a kerület ünnepét Óbuda szívében, a Fő téren és Szentlélek téren, valamint a békásmegyeri Csobánka téren, ahol főként családi programokkal várják a közönséget. Ezeken felül a kerületben működő kulturális intézmények, múzeumok is számos programot kínálnak Óbuda Napján minden korosztály számára.

Rabóczki Zsuzsanna, az esemény főszervezője elmondta, az esemény csütörtökön a Fő téren az Esernyős Galériában veszi kezdetét, ahol harmadik kerületi képzőművészek alkotásaiból nyílik kiállítás.

Pénteken a fellépők sorát idén a Kerekes Band kezdi a Szentlélek téren, majd fellép a Csík zenekar is, akik ebből az alkalomból Kiss Tibit kérték fel vendégnek.

“Szombaton a Middlemist Red, az Intim Torna Illegál és az Irie Maffia is koncertet ad. A Kobuci kert színpadán a Bekvart és a Csaknekedkislány zenél”

– sorolta Rabóczki Zsuzsanna.

Ismertetése szerint a Fő téren gasztronómiai programokkal, kézműves vásárral várják a látogatókat. A gyerekeket a nagyszínpadon szombaton Halász Judit koncertje szórakoztatja. A legkisebbeket a szervezők emellett Óbuda Esernyős szobrainál kakaó és limonádébárral, minicirkusszal, bábautomatával, Varró Dániel és Molnár György verses- zenés műsorával várnak. Izgalmas bemutatóival kiköltözik az eseményre a Csodák Palotája is.

“A Zichy udvarban ebben az évben is kerületi civil szervezetek mutatkoznak be. A szombati programok sorában az érdeklődők az Aquincumi Múzeum sátránál a gladiátoriskola növendékeivel is találkozhatnak ugyanitt. Idén is a békásmegyeri Csobánka tér ad otthont a Közbiztonsági nap rendezvényeinek szombaton, ahol este Deák Bill Gyula ad koncertet. A Kobuci kertben pedig átadják a kerületi kitüntetéseket”

– ismertette a fesztivál programjait a főszervező.

Emellett színes programokat kínálnak a szervezők az Óbudai Múzeumban, a Római parti piacon, az Óbudai Társaskörben és a Platán Könyvtárban is.

Kapcsolódó cikkek