illusztráció, forrás: pixabay.com

Táncsport magyar bajnokságot rendeznek a MOM Sportban

Táncsport magyar bajnokságot rendeznek a MOM Sportban

Jövő hétvégén a MOM Sport- és Rendezvényközpontban rendezik meg a táncsport magyar bajnokságot, melyen az is eldől, mely párosok indulhatnak az idei standard és latin tánc Európa- és világbajnokságokon, az ob mellett pedig a Hungarian Dance Open nemzetközi viadalra is sor kerül.

A magyar bajnokságokat több korosztályban bonyolítják le a gyerektől a felnőttön át a szeniorig. A szervezők tájékoztatása szerint február 2-án, szombaton a latin, a profi standard magyar bajnokságot és a WDSF felnőtt standard nyílt nemzetközi versenyt rendezik, majd vasárnap a standard és a profi latin ob-t, valamint a WDSF felnőtt latin nyílt nemzetközi versenyt.

A latin magyar bajnokság különlegesnek ígérkezik, 2007 után először fordul elő, hogy világbajnoki döntős páros lép parkettre:

Andrea Silvestri és Váradi Martina tavaly októberben a legsikeresebb világbajnokságukon egészen a döntőig meneteltek Ostravában, és végül hatodikak lettek.

Azt megelőzően, tavaly májusban pedig a Debrecenben rendezett Eb-n is bejutottak a hatos döntőbe, ahol ötödikként zártak.

Kapcsolódó cikkek