fotó: pixabay.com

Szent Gellértre emlékeznek Bakonybélben

Szent Gellértre emlékeznek Bakonybélben

A kétnapos Gellért-ünnepen koncertekkel, kiállításmegnyitóval, mesterségbemutatóval várják a látogatókat.

A közleményben emlékeztetnek: a Szent Mauríciusz Monostor alapítójának tartott türingiai-bajor Szent Günter után 1023 és 1030 között a velencei Szent Gellért volt az itt élt spirituális közösség vezetője. Jövőre lesz Szent Gellért Bakonybélbe érkezésének ezredik évfordulója, ennek tiszteletére indítják útjára a hétvégi rendezvénysorozatot a szervezők.

A Gellért-ünnep első napján, szombaton a Louisiana Double és a Csillagfröccs nevű csapat zenél.

A népzenei gyökerű, észak-amerikai stílusban játszó együttes – a rock’n’roll születésén át Elvis Presley muzsikájáig – zenetörténeti érdekességeken kalauzolja végig a látogatókat. Novák Erik festőművész, filmrendező festészeti workshopot tart, de részt lehet venni Kropf Milán Junior Prima díjas fafaragó mesterségbemutatóján is. Látható lesz a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. és a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum tavalyi tárlata, a Vendégségben az Úrnál című, emellett pedig ünnepi szentmisét tartanak Szent Gellért tiszteletére a Szent-kútnál. Este Progenie in progenies… címmel egyházzenei hangversenyt ad a Szent Efrém Férfikar mások mellett Kodály Zoltán, Bartók Béla, Liszt Ferenc műveiből.

Vasárnap Kropf Milán fafaragó mesterségbemutatóját lehet megnézni, kora este pedig Prieger Zsolt, az Anima Sound System vezetője és Magyar Bori énekes ad koncertet.

A napközbeni programok monostori belépőjeggyel ingyenesen látogathatók.

Kapcsolódó cikkek