fotó: pixabay.com

Pünkösdi királyt és királynét is választanak

Pünkösdi királyt és királynét is választanak

Erről beszélt a Hagyományok Házának néprajzkutatója vasárnap az M1 aktuális csatornán.
Kalina Veronika felidézte, hogy a férfiaknak általában lóversenyeken kellett részt venniük, de gúnárnyakszakításban és kakasnyakütésben is megmutathatták talpraesettségüket.

A királyt egy évre választották, ez alatt a hagyományok szerint minden mulatságba meghívták, fizették a kocsmai fogyasztását, gondozták az állatait. A királyné pedig a legerényesebb, legszebb lányok közül került ki, feladata az volt, hogy járja a házakat, jókívánságokkal árassza el a lakókat.

“A pünkösdi szokások egyike a legényválasztás – amikor a fiúkat felnőtté avatják – és a párválasztás is. A sárközi hagyomány szerint például kifaragott evezőlapátot kaptak a lányok, a fiúk pedig elviszik őket csónakázni”

– ismertette.

A húsvét utáni ötvenedik napon, idén június 9-én ünnepli a keresztény világ a Szentlélek eljövetelét, az egyház születésnapját, pünkösd napját.

Kapcsolódó cikkek