Különleges programra készülnek

Különleges programra készülnek

A Házsongárdi temető irodalmi emlékezetét kutató tanácskozást és költészeti minifesztivált rendeznek május 22-én és 23-án Kolozsvárott. Ezt közölte a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ).

A kétnapos programban előadások, felolvasások, közéleti és kultúratudományos beszélgetések egyaránt helyet kapnak. Szerdán előadást tart a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Bölcsészettudományi Karán György Péter esztéta, Balázs Imre József, Bányai Éva, Codau Annamária, Demeter Zsuzsa, Karácsonyi Zsolt, Sánta Miriám, Sárkány Tímea és T. Szabó Levente is.

A Bulgakov Kávéházban szerda este hirdetik ki a Hervay Gizella születésének 85. évfordulójára kiírt meghívásos verspályázat eredményeit.

Az érdeklődők csütörtökön tematikus Házsongárd-sétán vehetnek részt a Korzo Egyesület tagjaival, valamint bekapcsolódhatnak a Házsongárdot különböző fénytörésekben felmutató kerekasztal-beszélgetésekbe Demény Péter, Jakab Albert Zsolt, Kádár Magor, Könczei Csilla, Radu Lupescu, Újvári Dorottya társaságában a Vallásszabadság Házában. Ugyanitt rendezik meg Király László, Markó Béla és Visky András közös szerzői estjét.

Az “Házsongárd-légió” – Kolozsvár-dialógusok 2.0 címet viselő esemény a konkrét, a szimbolikus, a történetileg változó sírkert sok szempontú megközelítésére tesz kísérletet. A temető azóta, hogy 1585. május 11-én a kolozsvári közgyűlés a pestisjárvány kezdetén megalapította, gyarapodó városi nyughelyből nemzeti panteonná, városszélből belvárossá, puszta temetkezési helyből identitásküzdelemmé, nem utolsó sorban védett műemlékké vált – olvasható a FISZ közleményében.

A kétnapos rendezvényt a FISZ közösen szervezi az Erdélyi Magyar Írók Ligájával és a Babes-Bolyai Tudományegyetemmel.

Kapcsolódó cikkek