illusztráció, fotó: pixabay.com

Különleges esemény készülődik

Különleges esemény készülődik

Tizedik alkalommal rendezik meg a Psychart 24 művészeti maratont, amelyen pszichoszociális betegségekkel élő és egészséges emberek alkothatnak együtt 24 órán keresztül. Ez hangzott el vasárnap az M1 aktuális csatornán.

Kovács Emese a Psychart 24 szervezőbizottságának elnöke elmondta, 2009-ben nyitottak egy galériát, amelyben pszichoszociális betegségekkel élők alkotásait mutatták be; 2010-ben rendezték meg először próbaképpen, majd évről évre újra a művészeti maratont.

“Pénteken déltől várják az érdeklődőket Budapesten a Semmelweis Egyetem Tűzoltó utcai épületében, valamint a Debreceni Egyetemen, a rendezők minden szükséges eszközt biztosítanak, az elkészült alkotásokból pedig kiállítást rendeznek majd”

– tette hozzá a szervező.

Elmondta azt is, hogy a betegek részt vesznek a galéria működtetésében, valamint a program szervezésében és lebonyolításában is, ami erőt és önbizalmat ad nekik.

Simon Lajos pszichiáter kiemelte, a művészeti maraton egyfajta “antistigmaprogram” az előítéletek leküzdésére. A mentális betegségek jellegzetessége ugyanis, hogy a beteg magába fordul, megszűnnek az emberi kapcsolatai, izolálódik, és ha terápia után próbál visszatérni a társadalomba, nagyon sok előítélettel találkozik – mondta a pszichiáter.

Kapcsolódó cikkek