illusztráció, fotó: pixabay.com

Kezdődik a Cziffra Fesztivál

Hagyományosan november 5-én, Cziffra György születésnapján kezdődnek a Cziffra Fesztivált felvezető előzetes programok, idén Pusker Júlia hegedűművész és Szabó Marcell zongoraművész koncertjével az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban.

“A két művész műsorán Johann Sebastian Bach g-moll hegedű szólószonátája és Debussy Gyermekkuckó című műve szerepel, valamint közösen adják elő César Franck A-dúr szonátáját. A koncertre a belépés díjtalan, de regisztrálni kell a doryeva@kult13.hu címen vagy a helyszínen”

– közölték a szervezők.

November 20-án Ágyúk és virágok – Cziffra György emlékezete címmel a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetével közös rendezésben először valósul meg nemzetközi tudományos műhelytalálkozó, amely Cziffra György életművét három szempont szerint dolgozza fel.

A rendezvényen hazai és nemzetközi kutatók, valamint pályatársak tekintik át a kutatás már meglévő eredményeit. A konferencián való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

November 23-án a Nagytétényi Cziffra György Kulturális Központban a Hommage a Cziffra elnevezésű koncerten Dráfi Kálmán Liszt-díjas zongoraművész, Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész, valamint tanítványaik emlékeznek meg az 1956-ig a kerületben élő zongoraművészről.

A belépéshez az info@cziffrakozpont.hu címen kell regisztrálni.

Ötödik alkalommal várja a közönséget 2020 februárjában a Cziffra György Fesztivál, amelyet a világhírű zongoraművész emlékének ápolására hozott létre Balázs János zongoraművész 2016-ban.

A február 16. és 23. között zajló fesztiválon több helyszínen sokszínű, egyedi témájú estek és kiemelkedő művészek várják a közönséget.

Kapcsolódó cikkek