A fotótárlat az “Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás részeként látható november 28-ig. Széchenyi Zsigmond főként Afrikában járt expedíciókon, de Indiába és Alaszkába is eljutott.
“A magyarországi és európai képek mellett ezeknek a külföldi expedícióknak a képanyagából válogatták a tárlaton látható mintegy 200 fotót”
– mondta el Virágvölgyi István, a kiállítás kurátora a műsorban.
Hozzátette: Széchenyi Zsigmond az expedíciókat albumokban örökítette meg, a többezer képet dátummal, a helyszín megadásával és történetekkel is kiegészítette. A kurátor felhívta a figyelmet Széchenyi Zsigmond gyűjtőszenvedélyére is. Mint mondta, több mint 1300 trófeából álló gyűjteménye a második világháborúban odaveszett, de a 3500-4000 kötetből álló, ritkaságokat is tartalmazó vadászati könyvgyűjteménye megmenekült és a mai napig a Magyar Természettudományi Múzeum különgyűjteményeként kutatható. Szintén itt őrzik az 1960-as évekbeli afrikai expedíciókból származó trófeákat is.
A kurátor felidézte, hogy a monarchiában nemesként nevelkedett grófot 1951-ben kitelepítették Budapestről és a Keszthelyi Helikon Könyvtárban lett állományon kívüli segéderő.
A vadász-író-fényképész Széchenyi végül vadászati szaktudása és népszerű művei miatt költözhetett vissza a fővárosba az 1950-es évek végén.