a tűzijáték nagyot szól

A szilveszteri zajcsapás ősi szokás

A szilveszteri zajcsapás ősi szokás

A néphit szerint a zaj távol tartja a gonosz, ártó hatalmakat az új évtől. Ezt mondta Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató az M1 aktuális csatornának nyilatkozva hétfőn.

A szakértő kifejtette, az év első napjához köthető valamennyi szokás az egészség, a szerencse és a gazdagság eléréséhez kötődik. Felelevenítette,

az emberek régen házról házra járva köszöntötték egymást január 1-jén, és úgy tartották, ezen a napon nem szabad semmit kiadni a házból, továbbá tartózkodni kell a veszekedéstől, hogy az egész év kedvességgel, szeretetben teljen.

Tátrai Zsuzsanna megjegyezte, mára e hagyományok többségét már nem követik, leginkább az ételfogyasztásra vonatkozó szokások maradtak fent. Emlékeztetett,

újévkor azért szokás lencsét, továbbá mákos és diós bejglit enni, mert azok a gazdagságot jelképezik.

“Emellett ajánlott a disznóhús fogyasztása is, mivel az a hiedelem szerint segít kitúrni a szerencsét, halat és baromfit enni ugyanakkor nem ajánlott, mivel azzal elúszhat, vagy elszállhat a szerencse”

– tette hozzá.

Kapcsolódó cikkek