illusztráció

Tizenegyezren jelentkeztek az idei vándortáborokra

Tizenegyezren jelentkeztek az idei vándortáborokra

A tavalyinál négyezerrel több diák és tanár vesz részt az idei vándortáborokon. Erről beszélt Nagy János, az Agrárminisztérium földügyekért felelős helyettes államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

A helyettes államtitkár közölte, hogy ezen a nyáron 19 féle erdei, vízi és kerékpáros vándortábort szerveznek, ezeken egyhetes turnusokban vehetnek részt a diákok. Elmondta azt is, hogy az erdőgazdaságok 150 létesítményt újítottak fel, felépült 13 erdei iskola, 30 látogatóközpont, illetve szálláshely, valamint 44 kilátó. Mindezek a vándortáborozók rendelkezésére állnak majd.

A diákokat többnyire sátrakban alszanak, egy-egy táborhelyen általában két napot töltenek, a teljes útvonaluk hossza pedig 60-80 kilométer.

Mint a témában szerdán tartott sajtótájékoztatón elhangzott, az erdei vándortáborok szervezését az Országos Erdészeti Egyesület koordinálja. A korábbi öt útvonalhoz (Bakony, Börzsöny, Mátra, Mecsek és Pilis) idén a Zemplén és a Vasi-hegyhát is társul, ezeket június közepétől augusztus végéig 138 csoport járja be.

Kapcsolódó cikkek