illusztráció

Gálával zárja jubileumi évadát a Magyar Állami Népi Együttes

Gálával zárja jubileumi évadát a Magyar Állami Népi Együttes

Gálaműsorral zárja jubileumi 70. évadát a Magyar Állami Népi Együttes (MÁNE), az 1951-ben alakult társulat május 20-án az Erkel Színházban adja elő Múlhatatlan idő című, az egyetemes európai paraszti kultúrát bemutató előadását.

“A gálaműsorral a gyökerekre szeretnénk felhívni a figyelmet, az ezeréves kultúrára, amely a hagyománnyal élőket inspirálja. Európai kultúráról beszélünk, ezért az előadáson a Kárpát-medencei hagyományőrző táncosok, zenészek mellett nogaj, dél-szerbiai cigány, lengyel gorál és spanyol flamenco zenészek és énekesek is fellépnek”

– mondta Mihályi Gábor, a MÁNE vezetője, az előadás rendezője a szerdai budapesti sajtótájékoztatón.

A Magyar Állami Népi Együttes 1951. május 22-én a Városi (ma Erkel) Színházban tartotta első előadását, így a társulat hét évtizeddel később a kiindulási ponthoz tér vissza.

A Múlhatatlan idő című előadás látványelemekkel gazdagon átszőtt, zenei és táncos szempontból egyaránt különleges, tematikai blokkokra épülő műsor. Színpadra lép Trebunie Tutki Lengyelországból, a Bojan Krstic Orkestar Szerbiából, Juan José Jaén Arroyo flamenco táncos és María Antonia Fernández flamenco énekes Spanyolországból, Alex Torres gitáros és Pirók Zsófia flamenco táncos, Arszlanbek Szultanbekov nogaj népzenész, szlovák és erdélyi hagyományőrzők a Gyimesekből, Szászcsávásról, Őrkőről, Mezőkölpényről és Ördöngösfüzesről, valamint Agócs Gergely népzenész, Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák, Lakatos Mónika és Rostás Mihály Mazsi a Romengo zenekarból. Mihályi Gábor beszámolt arról, hogy a MÁNE július 3-án Londonban a Sadler’s Wells színházban Liszt-mozaikok című előadását mutatja be. Felidézte, hogy európai előadássorozatuk első állomásaként 2020 októberében Milánóban adták elő a Liszt-mozaikok tánckoncertet; Londonban három részes programmal lépnek színpadra. Közreműködik Alexandre da Costa hegedűművész, a Royal Philharmonic Orchestra, a MÁNE zenekara Pál István Szalonna és Radics Ferenc prímás vezetésével. A műsorban javarészt Bartók Béla művei csendülnek fel klasszikus zenei és népzenei felfogásban.

Tucsni Anna kulturális menedzser felidézte a MÁNE jubileumi, a koronavírus-járvány miatt meghosszabbított 70. évadának főbb állomásait.

Beszélt az Áthallások című zenekari koncertsorozatról, a Kolozsvári piactéren című előadásról, a Két Kalotaszeg című, a Duna Művészegyüttessel közös műsorról, a Szegedi Szabadtéri Játékokon előadott Tánc-Ünnep – Parádé a csillagok alatt című nagyszabású jubileumi előadásról, a tokaji Fesztiválkatlanban a húszéves Naplegenda előadásról. Az ünnepi évadban új bemutatót is tartott a MÁNE: Tamási Áron Énekes madár című műve nyomán Idesereglik, ami tovatűnt – Óda az énekes madárhoz című előadást tavaly ősszel a Hagyományok Házában. Az ünnepi évad kiemelt produkciója volt a Tiszta forrás, a dubaji expóra készült produkció Bartók Béla életműve nyomán.

A jubileumi évadban mutatták be a Történetek a Magyar Állami Népi Együttesről című dokumentumfilm-sorozat negyedik és ötödik részét az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Hetven év alatt a világ körül címmel szabadtéri kiállítást rendeztek a Corvin téren, ahol plakátok és fotók formájában elevenedett meg az együttes elmúlt hét évtizede. Voltak továbbá konferenciák, született elektronikus tanulmánykötet múltról, jelenről, jövőről. Mint elhangzott, május 13-án a Hagyományok Háza Maácz László galériájában fotókiállítás nyílik Végtelen motívum címmel, amely Váradi Levente képein keresztül mutatja be a MÁNE világát. A korábban megjelent fotóalbum anyagai alapján összeállított tárlat a próbák pillanataitól a színpad csillogásáig mutatja be a társulat mindennapjait.

Kapcsolódó cikkek