A Szépség és a Szörnyeteg Temesváron

A Szépség és a Szörnyeteg Temesváron

A Szépség és a Szörnyeteg című musicalt mutatja be a Temesvári Nemzeti Színház és a Nemzeti Operaház közös produkcióként szerdán. A darabot Somogyi Szilárd, a Budapesti Operettszínház rendezője állítja színpadra.

Somogyi Szilárd az MTI-nek elmondta: Temesváron A Szépség és a Szörnyeteg teljesen új verziója lesz látható. A produkció nem azonos a 2005-ben bemutatott budapesti előadással, amelynek egyik fordítója volt, és amelyet Böhm György rendezett.

Mint mondta, az előadásban játszó román színészekkel korábban már dolgozott együtt Bukarestben és Romániában máshol is, ők ajánlották a magyar kreatív csapatot a színház vezetésének.

“Tulajdonképpen mi Magyarországról elkezdjük meghonosítani a musical-játszást Romániában is” – mondta Somogyi Szilárd, hozzátéve, hogy a korábban Bukarestben a Budapesti Operettszínházzal koprodukcióként bemutatott Rómeó és Júlia, valamint a Rebecca című musical munkafolyamata alatt kialakult kapcsolatrendszer épül tovább a mostani előadás létrehozásával.

Hozzátette: a Kerényi Miklós Gábor rendezte Rómeó és Júlia, valamint a Béres Attila rendezésében látható Rebecca replika előadás volt, a most készülő produkció az első, amely nem azonos a budapesti előadással, hanem teljesen új változat.

A rendező elmondta: az előadásban temesvári jelmeztervező – Alina Latan – és olasz karmester – David Crescenzi – dolgozik. A magyar kreatív csapat tagja Bori Tamás játékmester és Duda Éva koreográfus, aki a budapesti előadásban is dolgozott, ám ezúttal új koreográfiát készített. Itt balettkarral és operakórussal dolgozunk, és ez egy kicsit más munkát, megoldásokat igényel – jegyezte meg a rendező, hozzátéve, hogy a kórus mellett a zenekar és a három szólista is az operaházból érkezik.

Alan Menken-Howard Ashman-Tim Rice musicaljében Belle, a Szépség szerepében Cristina Vlaicu, Gastonként Victor Bucur látható, a Szörnyeteget Matei Chioariu alakítja – sorolta.

Az előadás általa tervezett látványvilágáról elmondta: a vetítést használják fő díszletként. A kerettörténet szerint egy kisfiú videojátékon játszik, amelynek világa magával ragadja, és megelevenedik a színpadon.

Mint mondta, rendezőként arra kellett törekednie, hogy minél inkább kihasználja annak lehetőségeit, hogy a román nemzeti színház művészeivel dolgozhat. “Tudásuk és szakmaiságuk nagyon izgalmas, jól együtt tudtunk működni, annak ellenére, hogy külön nyelvet beszélünk” – fogalmazott.

Somogyi Szilárd elmondta: a produkciót előreláthatólag 12 alkalommal láthatja a temesvári közönség. Az épület négy színháznak ad otthont, ezért a nagyszínpadot is be kell osztaniuk a társulatoknak egymás között – jegyezte meg.

Mint fogalmazott, biztos abban, hogy az együttműködésnek lesz folytatása. “Abban is reménykedem, hogy a Budapesti Operettszínház és a Temesvári Nemzeti Színház hamarosan közös produkciókat fog létrehozni, az együttműködésnek A Szépség és a Szörnyeteg az első állomása” – tette hozzá.

A Szépség és a Szörnyeteg című családi musical a Disney egyik legsikeresebb meséjéből készült, az első olyan animációs filmből, amelyet Oscar-díjra jelöltek a legjobb film kategóriájában.

A kedves és melegszívű Belle egy kis francia falucskában él édesapjával, akit egy nap foglyul ejt a szomszédos elátkozott kastély szörnyű ura. Hogy kiszabadítsa apját, Belle önkéntes rabságot vállal a fenevad otthonában, ám legnagyobb meglepetésére barátokat lel az elvarázsolt kastély életre kelt tárgyaiban. Segítségükkel lassan rájön, hogy a látszat csal: a szívtelennek hitt szörnyetegbe sokkal több érzés szorult, mint saját udvarlójába, az erőszakos és nagyképű Gastonba.

Kapcsolódó cikkek